A Nemzeti Összetartozás Napja: Ez ad erőt a magyarságnak!

POLITIK

Kiderült: ezért nem engedték be Storckot az újpesti meccsre

Árulkodóak a térfigyelõ kamerák felvételei. A bolondját járatták válogatottunk kapitányával és világhírû segítõjével: nem voltak a listán.

Az Újpest FC közleményben írt belső vizsgálatának eredményéről, mégsem teljesen tiszta, miért járatták a bolondját a klub rendezői Bernd Storckkal és Andreas Möllerrel. Az Eb-szereplő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, és Európa- és világbajnok segítője hiába próbált bejutni a Szusza-stadionba, a lilák Videoton elleni rangadójára. Végül világ csúfjára vissza kellett fordulniuk, és a tévében megnézni a kiszemeltjeiket.

A klub kommunikációs igazgatója először – „az akkor rendelkezésére álló információk alapján” - a rendőrökre hárította a felelősséget, majd a BRFK cáfolata után már elismerte: az újpesti biztonsági szolgálat hibázott.

A belső vizsgálat során most kiderült: a német szakemberek „érvényes jeggyel és parkolási engedéllyel rendelkeztek”, és „a térfigyelő kamerák felvételének megtekintetése után kiderült, hogy a Szusza Ferenc stadion bejáratánál szolgálatot teljesítő rendező követett el mulasztást, aki nem találta Storck autójának rendszámát a nála lévő listán”.

Hogy miért nem találta, azaz ki nem írta föl a listára a válogatott szakvezetőjét, továbbra is rejtély. Mint ahogy az is, hogy ha nem találta, miért nem kérdezte meg egy illetékes főnökétől, ki a fene az a Storck, és mit hadovál itt külföldiül, tényleg be kéne engedni?

A közlemény szerint „az ügy részletes kivizsgálása még tart”, a klub „igyekszik megtalálni a konkrét felelősöket”. Addig is elnézést kérnek az érintettektől: Bernd Storcktól, Andreas Möllertől, valamint a rendőrségtől.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt az orosz bejelentés a háború végéről

origo.hu

Kibékülhetett L.L. Junior és Dárdai Blanka - fotó

vg.hu

Orosz-ukrán háború 466. nap - friss hírek

ripost.hu

Két szemtanú is megszólalt: megdőlt a Suhajda Szilárd halálával kapcsolatos teória

hirtv.hu

Gulyás Gergely: A magyar nemzetnek nincsenek határai

origo.hu

Ez okozta a százak életét követelő indiai vonatkatasztrófát - Felkavaró képek!

travelo.hu

Elképesztő lelet: Egy megalodon fogát hordozó nyakláncra bukkantak a Titanicon

ripost.hu

Tízmilliószoros nap van, ennek a három csillagjegynek óriási szerencsét hoz

ripost.hu

"Az egész életedet végighazudtad!" - nyilvánosságra hozták Gáspár Bea és Győző magánbeszélgetését

ripost.hu

Lélegzetelállító együttállást láthatunk éjjel az égen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Világsztárok és hazai kedvencek: Szurkolói Fesztivál vezeti fel a budapesti Európa-liga döntőt

TÜZELŐÁLLÁS

„Bátor hegymászót veszítettünk el” – Klein Dávid gyászolja jóbarátját

TÜZELŐÁLLÁS

„Pál is felelős ezért” – beleszállt Dárdaiba a korábbi Hertha-sztár

TÜZELŐÁLLÁS

Szoboszlai vihart kavart a nyilatkozatával, rendesen kiakadt a főnöke

TÜZELŐÁLLÁS

Újabb nagy Fradi-siker, sztárcsapatok elől happolta el a gólkirályt

TÜZELŐÁLLÁS

„Túlértékeli magát, zsoldos” – Beleszálltak Szoboszlaiba, a pályán adhat csattanós választ

TÜZELŐÁLLÁS

Berágtak Szoboszlaira a főnökei, súlyos büntetés fenyegeti

TÜZELŐÁLLÁS

"Mindenkinek nem tetszhetek" - bajnoki címet ünnepelt a DVTK fiatal edzője