RETRO RÁDIÓ

Stieber hadat üzent, elege van

Stieber hadat üzent, elege van
vav
Szerző
vav
Létrehozva2016. 01. 13. 00:05

Most már nyíltan kikelt a Hamburg bánásmódja ellen a magyar válogatott focista. A bolondját járatják vele, hitegetik. Nyár óta egy rossz szó nélkül gürcölt a nagy semmiért.

„Nagyot csalódtam a HSV-ban” – ezzel a címmel írt a Bild a Hamburgban ősszel parkolópályára tett Stieber Zoltán szorult helyzetéről. A magyar légiós a szezon során csak öt perc játéklehetőséget kapott Bruno Labbadia vezetőedzőtől. A mellőzését a szurkolók is érthetetlennek tartják.

De a jegelése még hagyján, a klubja ennek ellenére sem akarja elengedni az egyre türelmetlenebb Stibit, pedig első- és másodosztályú német csapatok állnak sorba érte.

A játékos sokáig összeszorított fogakkal küzdött a helyéért, de most már elege lett. Elszakadt nála a cérna, miután rákényszerítették, hogy elrepüljön a HSV törökországi edzőtáborába. Ráadásul nemcsak legkitartóbb kérője, a Fortuna Düsseldorf hívja, de a Nürnberg, a Bielefeld és a Paderborn is. Sőt, a Kaiserslautern és az élvonalbeli Werder Bremen is szóba jöhet, ha a Fradi-vonal már nem is él.

Nagyot csalódtam a HSV-ban

- mondta Stieber, aki attól tart: ha a tavaszt is végig a kispadon (vagy még ott sem) tölti, lemarad élete nagy lehetőségéről, a franciaországi Európa-bajnokságról. A Bild megfogalmazása szerint ez számára „az évszázad esélye”.

Legutóbb októberben megbeszéltük, hogy a téli szünetben kereshetek magamnak új csapatot. Ugyanez volt a helyzet nyáron is.

Most is többen vinnék, és a kezdő tizenegyben számítanának rá, a Hamburg egyelőre mégsem engedi el, mert pénz hiányában nem tudják pótolni. Mintha Labbadia olyan pótolhatatlan kerettagnak tartaná. Peter Knäbel sportigazgató elárulta: kapcsolatban állnak Stieber ügynökével, de az a céljuk, hogy megfizethető játékost szerződtessenek a helyére. Igen ám, de a kassza üres…

Egyszer mehetek, máskor nem. Ez megy már kilenc hónapja. Csalódott vagyok

- jelezte a magyar focista, hogy játszani akar, ahelyett, hogy a keret utolsó tagjaként bánjon vele az edzője.

Még az átigazolási időszak fele sem telt le

- villantott fel némi reménysugarat légiósunk számára Knäbel.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.