RETRO RÁDIÓ

Ez már a bíró szerint is unalmas: elölről kezdik a bundaügyet

vav
Szerző
vav
Létrehozva2015. 12. 04. 20:00

Hiába tárgyaltak tavaly január óta? Újrakezdik az egészet. Az új bíró igyekszik, de unalmas idõszakot ígér.

A bírói tanács összetételében történt változás miatt újrakezdődött a magyarországi labdarúgó fogadási csalási ügy nemzetközi vonatkozású büntetőeljárásának elsőfokú tárgyalássorozata. Az MTI emlékeztet: a szingapúri T. S. Eng és 11 magyar társa ellen zajló eljárásban tavaly januárban rendezték az első tárgyalást. A vád számítástechnikai rendszer elleni bűntett.

Az ügyet idén nyáron igazgatási ok miatt átszignálták a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, ahol immár Böszörményiné Kovács Katalin közreműködésével folytatódik. Õ elmondta: igyekszik gyorsítani a tárgyalássorozaton, de így is csak akkor születhet meg egy éven belül az elsőfokú ítélet, ha a vádlottak együttműködőek lesznek.

Unalmas lesz?!

Bejelentette: az eljárás eddig lezajlott részét meg kell ismételni. Amennyire lehet, felgyorsítja az eddig keletkezett, több ezer oldalnyi dokumentáció ismertetését. Figyelmeztette a jelenlévőket, hogy ennek ellenére "unalmas időszaknak néznek elébe".

A vád szerint magyar-, török-, finn- és olaszországi, valamint dél-amerikai meccseket manipuláltak, felnőtt és utánpótlás, illetve klubcsapatok közötti és válogatott találkozókat is.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.