RETRO RÁDIÓ

Sikerül kútba lökni az ország egyik legnépszerűbb csapatát?

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2015. 11. 05. 22:42

Bekõ Balázs Miskolcra érkezése óta kilátástalan a diósgyõri focicsapat. A klub csütörtökön a gyenge eredmények ellenére kiállt az edzõ mellett. Ennyit érnek a semmit is jól megmagyarázó nyilatkozatok?

Az utóbbi időben mintha szép lassan eltűnnének a klasszikus magyar futballedzők a pálya környékéről. Pintér Attilát részben a szurkolók tiltakozása miatt nem vitte Fehérvárra a Videoton tolódni, Csank János már hosszú ideje maximum a másodosztályban mormoghat a bajsza alatt, Várhidi Péter épp most vonult vissza Szigetszentmiklósról kicsit pihenni.

Az alternatív magyar futballvalóság megteremtője, Mezey György pedig szerencsére pár csak a pro-licenszes edző szavakat motyogja valahol magában. Egyetlen mohikán tartja még a régi iskolát, a fiatal Bekő Balázs, aki jól tudja, hogy igazából nem megnyerni kell a meccseket, hanem elmagyarázni, miért nem nyerte meg.Bekő Balázs valamiért a magyar futballközeg egyik legtehetségesebb edzőjének lett kikiáltva. Jelenleg a DVTK edzője, ezen kívül egy évig irányította a nyáron kizárt Kecskemétet, velük a kilencedik helyen végzett.

Mintha szobafestők oktatnának művtörit

Jelenleg a miskolciakkal is ott áll, de egész más körülmények között: Kecskeméten ünnepelték a földön csúszó védekezéssel és talált gólokkal operáló játékot, de az erősebb kerettel, jó anyagi háttérrel és mellesleg szurkolói elvárásokkal is rendelkező Diósgyőrnél nagyjából úgy fest a produkciója, mintha szobafestők oktatnának művészettörténetet.

Bár a klub a gyenge eredmények ellenére csütörtökön megerősítette posztján az edzőt, a pletykák szerint a harmadosztályba zavarná el a csapat a tartalékokat edzeni, mert túl drága lenne felbontani a szerződését.

Bekő Balázs ráadásul tanult a legendás Mezey György-féle iskolából, ugyanis bármelyik meccs utáni nyilatkozatából tud úgy tűnni, mintha egészen mást nézett volna az azt megelőző 90 percben. Ezzel csak az a baj, hogy 2015-ben már nagyon pontos statisztikák érhetők el, ezeket pedig elég vicces összevetni az edző mondataival. Íme az augusztus vége óta leadott műsora, a végén fontos tanulságokkal.

Paks - DVTK 1-1

Lövés: 14-6. Kapura lövés: 5-2.

„Nem vagyok elégedetlen, mert azt láttam, amit kértem, megalkuvás nélkül játszott a csapat. Az előző mérkőzésekhez képest harcosabban játszottunk, mindenki százszázalékosan odatette magát a fizikális küzdelemben, korábban csak fociztunk.”

Békéscsaba - DVTK 1-1

Lövés: 21-13. Kapura lövés: 9-5.

„Kockáztatni kellett és menni előre. Ez megtörtént, azonban ebben a játékban mindig benne van az is, hogy kinyílik a csapat, és az ellenfél előtt adódnak lehetőségek. A Békéscsaba ráérzett erre, masszív védekezésből próbáltak kontrázni, benne volt a pakliban, hogy egyszer-kétszer el tudnak menni.

DVTK - Puskás Akadémia 3-2

Lövés: 9-19. Kapura lövés: 3-10.

„Az elején belealudtunk, szerencsére megúsztuk a Puskás Akadémia lehetőségeit, nem is értettem, miért voltunk ennyire óvatosak és bizonytalanok. Ezt követően belejöttünk, látható volt, hogy bőven van keresnivalónk.”

Budapest Honvéd-DVTK 2-1

Lövés: 20-8. Kapura lövés: 9-3.

„Teljesen másként alakult volna a mérkőzés, ha megadják Novothny Soma gólját. Azt gondolom, hogy jól is játszottunk, nem tudom bántani a csapatot a vereségért. Kemény csata, nagy fizikai harc volt, amibe jól beleálltunk.”

DVTK-Haladás 1-1

Lövés: 8-10. Kapura lövés: 3-3.

Becsülettel tettük a dolgunkat, dolgoztunk rengeteget, fegyelmezettek voltunk. Sajnáljuk a kihagyást, mert ahogy mondtam, ez egy egygólos találkozó volt, amit megnyerhettünk volna.

Vasas-DVTK 0-1

Lövés: 30-9. Kapura lövés: 12-5.

„Agresszív letámadást játszó Vasasra számítottam, akik hozzánk hasonlóan sokat dolgoznak és tesznek a győzelemért, azonban ma nekünk sikerült jobban. Több jó momentumunk volt, amiből az egyiket gólra tudtuk váltani és ezzel megnyertük a mérkőzést.”

DVTK-Ferencváros 0-2

Lövés: 2-21. Kapura lövés: 2-11.

Bosszantó, hogy két olyan gólt kaptunk, amikor nem az emberelőnyét használta ki az FTC, hanem két buta gólt ajándékoztunk nekik.

Videoton-DVTK 2-1

Lövés: 16-8. Kapura lövés: 7-2.

Jól játszottunk, csak gratulálni tudok a csapatomnak, nem érdemeltünk vereséget.

A listából kiderül, hogy Bekő Balázs klasszikus magyar edző módjára folytat harcot a valósággal. A DVTK nemcsak az említett nyolc meccsen, hanem a szezonban sem játszott olyan mérkőzést, amin többször lőtt volna kapura, mint az ellenfele, a Bekő mentségére felhozott stabil védekezést pedig mi sem mutatja jobban, mint hogy összesen egy csapat van a mezőnyben, ami több gólt kapott.

Tudjuk, hogy egy meccs komplex, és nem mindig a többször kapura lövő csapat a jobb, nem olvasható ki minden a statisztikákból. De a statisztikák azokat a pontokat sem mutatják a DVTK idei eredményeiből, amik a 90. perc után szerzett gólokkal jöttek össze (sorozatban három meccsről van szó), és a meccseken mutatott játékot sem.

A végső kérdés az, hogy vajon sikerül-e a másodosztályba száműzni a magyar foci jelenleg legkevésbé megértett zsenijének az ország második legnépszerűbb csapatát, vagy végül a rajta kívül mindenki más által látott valóság győz?

(A statisztikák az InStat oldaláról származnak.)

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.