RETRO RÁDIÓ

Storck félrebeszél, bolondot csinál magából

TSz
Szerző
TSz
Létrehozva2015. 10. 01. 07:30

Saját magának ellentmondó nyilatkozattal vezette fel a Feröer elleni Eb-selejtezõt a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Bízunk benne, hogy a csapat játéka rendezettebb lesz Bernd Storck szavainál.

Önmagát szorította sarokba legújabb nyilatkozatával a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Bernd Storck a sportnapilapnak több olyan kijelentést tett, amit kétszer is újra elolvastunk, mert nem hittünk a szemünknek.

„A csatárok közül az utóbbi két válogatott meccsen jó teljesítményt nyújtott mindenki” – fogalmazott a románok és az északírek elleni csata kapcsán.

Rögzítsük a tényeket! Románia ellen gólhelyzetünk sem volt, 0-0-ra zártunk. Észak-Írországban pedig olyan gólt szereztünk, amit a helyi kapus szerencsétlenkedett össze, kizárólag neki volt köze hozzá.

Ettől persze még igaza lehet Storcknak, hiszen egy kapitány általában akkor elégedett, ha játékosai betartják a taktikai utasításait.

Talán Szalai Ádám, Stieber Zoltán, Nikolics Nemanja és Priskin Tamás azzal lépett pályára, hogy kerülje a gólveszélyt, ne fusson a kapu irányába, de ha véletlenül mégis arra jár, akkor eszébe se jusson kapura lőni. Ez mondjuk kétségkívül teljesült.

A %RIPOST% viszont a klasszikus, ellenállhatatlan csatárjátékban hisz. Mi akkor vagyunk elégedettek, ha rendszeresen beszorítják az ellenfél védelmét, ha bevállalják a cseleket, és ha tényleg tetten érhető a támadószellem. Fájdalom, ezt nem láttuk viszont.

Mi lesz Szalaival és Stieberrel?

„A lényeg az, hogy aki nem futballozik a klubjában, az ezúttal kimaradhat. Amúgy bosszantó helyzet ez, hiszen hétköznapi esetben a magyar válogatott erősségeiről beszélünk, de játék nélkül aligha tudnának segíteni nekünk.”

Tiszta beszéd Storcktól, nem tudunk belekötni, csak azt fájlaljuk, hogy nem előbb jutott eszébe. Egy hónapja miért nem ezt az elvet követte? A románok ellen azokat hívta meg Telkibe, akik tudták, merre van az edzőtábor.

Meccshiánnyal küzdő játékosokkal futottunk neki az utóbbi 25 év leggyengébb román válogatottjának, amely egy markánsabb, fittebb csapattal verhető lett volna. Ezt nem mi mondjuk, Dzsudzsák Balázs és Tőzsér Dániel nyilatkozta.

Nyitva lesz a kiskapu?

Attól tartunk azonban, hogy Storck új szabálya tartalmaz egy kiskaput, amin simán átbújhatnak azok, akiket azóta sem láttak a pálya közelében. Szalai és Stieber továbbra is lelkes nézőként látogatják csapataik mérkőzéseit, Storck szavaival élve, aligha tudnának segíteni nekünk.

A %RIPOST% bízik benne, hogy a kapitány tartja a szavát, és az október 8-i, Feröer elleni meccsen tényleg olyan futballistákkal számol, akik megfelelnek a szempontoknak, és rendszeresen szerepet kapnak klubjaikban.

Különben újra magyarázhatja a bizonyítványt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.