RETRO RÁDIÓ

Három fontos tanulsága is van Storck keretének

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2015. 10. 30. 13:30

A szövetségi kapitány keretet hirdetett. Egészen megdöbbentõ dolgokra figyeltünk fel a válogatott névsorát olvasva.

Aktuális szövetségi kapitányunk és balhéemberünk tegnap kihirdette azt a bő keretet, aminek a szűkített verziója megpróbálhat kijutni a 2016-os Európa-bajnokságra a Norvégia elleni novemberi pótselejtezőn. A teljes keretet itt lehet megtekinteni, Bernd Storck pedig megint húzott pár olyat, amiből három fontos tanulságot vonhatunk le.

1. Az NB I-ben nem játszani értékesebb

Egy ország tapsolt, amikor Storck végre ki merte hagyni a klubjában szót nem nagyon kapó Szalai Ádámot a keretből. Bár Koman Vladimir óta tudjuk, hogy igazából élő sportszerződés se kell feltétlenül a válogatotthoz, azért értékes lépésnek tűnt a mellőzés.

Ehhez képest most a névsorban ott van Kleinheisler László, aki szintén nem játszott idén egy árva percet sem. A különbség az, hogy ő nem a Bundesligában, hanem az NB I-ben, ugyanis Kleinheisler a Videoton játékosa. A végleges keretben valószínűleg nem lesz benne, de mégis felmerül a kérdés, hogy Storck hol láthatta olyan formában játszani, hogy egyáltalán szóba kerüljön?

2. Az alsóházban van az erő

Azt már megszokhattuk, hogy a válogatott egy ideje kénytelen az NB I-re támaszkodni, de a csapatok eloszlása így is megdöbbentő: az aduász Fradi és a tavalyi bajnok Videoton után az a Puskás Akadémia képviselteti magát a legtöbb emberrel, szám szerint néggyel, akik jelenleg a 10. helyen állnak a bajnokságban, két pontra a kieső helytől.

Minden tiszteletünk a Fiola-Márkvárt-Sallai-Pekár négyesé, de ha négy ilyen szuper játékos is van Felcsúton, akkor lehet, hogy nem a másodosztály elől menekülnének. Kiegészítésnek ott van Nagy Gergely kapus a Vasasból, az ő csapata épp a Felcsút mögött van lemaradva, értelemszerűen kieső helyen.

3. Hungarikum lehet az akadémiai rendszer

Ahogy már említettük, négyen is kerettagok a Puskás Akadémiáról, Felcsút mind az 1812 lakosa rettentő büszke lehet. Akár a magyar tehetséggondozás sikeréről is lehetne beszélni, de sajnos az van, hogy egyikük sem az elképesztő mennyiségű pénzt kapó akadémia neveltje.

A 18 éves Sallai Roland összesen egy évet töltött ifiként Felcsúton, Márkvárt Dávid idén érkezett Pécsről, Fiola Attila paksi, Pekár László pedig szolnoki. Ha jól értjük, a magyar tehetségnevelés azt jelenti, hogy megveszünk kész játékosokat.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.