
Dzsudzsákkal olyan történt, ami a törököknél eddig soha
Sorozatban másodszor hagyta el gyõztesen a pályát a magyar focista csapata. A Bursaspor ezúttal idegenben nyert, és megkezdte a felzárkózást a középmezõnyhöz. Dzsudzsáknak azonban több okból sem volt igazán jó meccse.
Úgy tűnik, megtalálta a helyes utat Dzsudzsák Balázs csapata. A Bursaspor ugyanis sorozatban a harmadik meccsén teljesített jól. Az utóbbi két találkozót meg is nyerte, vasárnap délután a Rizespor otthonából hozta el a három pontot. A Bursaspor Tomás Necid triplájával győzött 3:2-re.
A magyar válogatott csapatkapitányának azonban nem volt kiemelkedő délutánja. Bár a szokásoknak megfelelően most is kezdőként kapott szerepet, ezúttal beleszürkült a mezőnybe. Gólt nem szerzett, gólpasszt sem adott, csak egy sárga lapot írhattak a neve mellé.
A tudósítások szerint nagyon csúnyán lépett oda az ellenfélnek, de megúszta a kiállítást. Ráadásul a török bajnokságban először fordult vele elő, hogy nem játszotta végig a mérkőzést. Edzője már a 63. percben lehívta a pályáról.
A Bursaspor ezzel a győzelemmel megkezdte a kapaszkodást a középmezőny felé, jelenleg 9 ponttal a 12. helyen áll. Csak remélni tudjuk, hogy Dzsudzsák a magyar válogatott két utolsó Eb-selejtezőjére tartogatja jó formáját. Feröer és Görögország ellen ugyanis nagy szükség lesz a megoldásaira.






