
Dzsudzsák először élte át a török őrületet - videó
Úgy tûnik, Dzsudzsák Balázs végre megtalálta a helyét. A Bursasporban ismét gyõztes csapat tagja lehetett, ráadásul alapembere a török együttesnek. A meccs utáni ünneplés pedig egyenesen lenyûgözte. A válogatottért viszont aggódik.
Dzsudzsák Balázs újra boldog! A magyar válogatott csapatkapitánya formába lendült a Bursasporban: öt bajnoki meccsen két gólt és ugyanennyi gólpasszt jegyez. A szélső a héten ismét győztes csapat tagja lehetett, ráadásul először élhette át a fanatikus török drukkerek, valamint a focisták közös ünneplését.
A %RIPOST% arról már korábban beszámolt, hogy a török stadionokban általában milyen pokoli a hangulat.
Fontos volt, hogy három pontot szerezzünk, a szurkolók lelkének is jót tett
- mondta a Nemzeti Sportnak a játékos. A Bursaspor drukkerei mindent megtettek, hogy kedvenceiket győzelembe hajszolják. A szakadó eső ellenére folyamatosan biztatták csapatukat. A magyar focista ezúttal is meghallgathatta a lassan szokásossá váló „I love you, Dzsudzsák!” nótát, ám az, ami a meccs után következett, még őt is meglepte.
A válogatott sztárja azt mondta, amíg ők felsorakoztak a kemény mag előtt, addig a kezdőkörben a csapatkapitány elcsendesített mindenkit. Néhány másodpercnyi hallgatás után pedig számolni kezdett.
Amikor háromhoz ért, kitört a totális őrület.
Ugrált, énekelt, őrjöngött mindenki. Elképesztő volt!
- nyilatkozta Dzsudzsák, majd hozzátette: a Bursasporban újra élvezi a focit. A még nagyobb boldogságához már csak az kellene, hogy a jelenleg 13. helyen álló csapata feljebb kússzon a bajnoki tabellán.
A kevés idő miatt aggódik a válogatottért
Úgy tűnik tehát, Dzsudzsák klubkarrierje most sínen van, ám a válogatott miatt még aggódik. A nemzeti csapatnak ugyanis nem marad sok ideje felkészülni az utolsó két Eb-selejtezőre. A közös edzések jövő hétfőn kezdődnek, csütörtökön pedig már játszani kell Feröer ellen.
![]()
Dzsudzsák szerint a nemzetközi szövetségnek a klubok érdeke fontosabb, mint a válogatottaké. Erre utal, hogy ilyen gyorsan (72 órán belül) le kell zavarni a két selejtezőmeccset.
Habár egy Feröer elleni győzelem esetén a stadionban nemhogy a törökökéhez hasonló, hanem semmilyen ünneplés se lehet, azért bízunk benne: Dzsudzsák a selejtezők végén még a mostaninál is boldogabbnak érzi majd magát!






