5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Sztár lehet a menekült csodagyerekből

VaV
Szerző
VaV
Létrehozva2015. 09. 18. 23:44

Máris csodagyerekként írnak Németországban a szír kamaszfiúról. Rövidesen már egy Bundesliga-klubnál köthet ki, de az álma a Real Madrid.

A 17 éves focista, Mohammed Jaddou áprilisban menekült el Szíriából. Azok után döntött így, hogy a legjobb barátját és csapattársát meggyilkolták egy meccsük után, őt pedig eltiltással fenyegették, ha nem hajlandó a fejük fölött repkedő rakéták alatt edzeni a válogatottban.

Előbb Törökországba szökött, majd viszontagságos hajóút végén jutott el Olaszországba, végül Németországba. Két hónap múltán jutott el Ravensburgba, ahol a helyi ötödosztályú csapatnál edz.

Minderre úgy nyílt lehetősége, hogy apja eladta a házukat. Mindenüket összekaparva 15 ezer eurónak megfelelő pénzt szedtek össze a menekülésre. Jaddou most öt másik menekülttel együtt él egy külvárosi házban.

Itt megmutathatom, hogy egy szír is játszhat a Bundesligában.

A fiatal játékos hazájában a korosztályos válogatott csapatkapitánya volt. Nem véletlenül, hiszen a tehetségére már a német klubok is felfigyeltek. A Bayer Leverkusennél például beszélgetésre és próbajátékra hívták az idősebb, U19-es csapathoz.

Az edző szerint Mohammed kitűnő játékos, akinek a Bundesligában a helye – csak éppen, egyelőre a megfelelő iratok híján, nem szerződtethetik.

A példaképem Cristiano Ronaldo, az álmom pedig a Real Madridban játszani.

A srác nem kisebb célt állított maga elé, mint a világ legjobb labdarúgójává válni.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.