TÜZELŐÁLLÁS

Szerző Böde Kálmán

Létrehozva: 2015.09.05.

Megalkuvó? Gyáva? Lázadás Dárdai német utódja ellen!

Valóságos komment-özönt indított el egy facebookos posztjával egy neves, korábbi újpesti focista. Lényegében " töketlennek", megalkuvónak becézik a Dárdait követõ német szövetségi kapitányt!

Urbán Flórián nem kímélte az újdonsült, többek szerint kishitű, sőt mi több, egyes kommentelők által "töketlennek" becézett szövetségi kapitányt. Nyílt levelet írt hozzá!

Tisztelt Storck Úr!

Na most már elég! Ezt már nem hagyom szó nélkül! Nem foglalkoztam magával, amikor bevonult az országunkba, elfoglalta a magyar utánpótlás-válogatottak irányítását, kirugdosta a magyar edzőket (köztük az edzőképzés vezetőjét), átvette az U20-as csapatot, kiment Új-Zélandra, mert ott még nem járt, aztán nulla eredmény!

Az sem nagyon érdekelt, amikor kineveztette magát szövetségi kapitánynak! Milyen alapon? Az eredményei alapján biztosan nem! Azért, mert a Dárdai jó haverja? Akkor én is lehettem volna, mert én sem vagyok rosszban a Palival! Akkor viszont már kezdett kinyílni a bicska a zsebemben, amikor kihagyta Bödét a keretből!

Az egyetlen csatárunk, aki nem sz@rt volna be a román védőktől, ha nyakon rúgják, ráadásul vezeti a góllövőlistát! Helyette a két zselés fejű piperkőcöt erőlteti (és nem a Nikolicsra gondolok). De még ez is legyen a maga baja!

Na, de az már kiverte a biztosítékot, amikor azt olvasom, hogy előre aláírná a döntetlent?! Tudja maga, hogy melyik ország szövetségi kapitánya? Tudja maga, hogy ez a mérkőzés mit jelent a magyar szurkolóknak és a nemzetnek? Ha tudná, nem mondana ilyet, még, ha a lelke mélyén ezt is gondolja! Én nagyon sok sikert kívánok önnek a ma esti mérkőzéshez, hogy nyerjen a csapat úgy, ahogy azt maga elgondolta, és szerezzen örömet a magyar embereknek!

De ha az ön mentalitásával nem sikerül nyerni, akkor a Keletiből induló vagonok egyikében szorítson magának helyet, és térjen haza...” – írta Urbán Flórián a Facebook-oldalán a találkozó előtt.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek