Krausz Gábor
Pipa lehet a pipás sportmárkára a kenyai sztár. Olyan csukában futotta le a berlini maratont, amelynek a tökéletesítésén még dolgoznak. Nem esett el, de 16 milliót és egy új világrekordot bukott rajta.
Hetekig zengték a német sportsajtóban, hogy várhatóan új világcsúcsot hoz a berlini maraton. A világ egyik legnagyobb, csaknem 60 ezer indulót vonzó futóversenyét a leggyorsabbként is hirdetik, hiszen mind közül itt született eddig a legtöbb világcsúcs. Most azonban elmaradt az új rekord - méghozzá a győztes, Eliud Kipchoge új cipője miatt.
A kenyai sztár 2 óra 4 perc alatt ért a célba, azaz csak 63 másodperccel maradt el a csúcstól, és az érte járó 50 ezer eurós (majdnem 16 millió forint) különdíjtól.
Így is remek idővel győzött, és a rekord elmaradását szerinte csakis a csukájából fokozatosan kicsúszó talpbetétjének "köszönheti".
Nagyon hátráltatta a futásomat. Már az első nyolcszáz méter után elkezdődött, és nem javult. Nagyban befolyásolta a futásom ritmusát
- panaszolta Kipchoge, aki úgy ért célba, hogy a betétje a sarkánál kilógott a cipőjéből.
A Berliner Zeitung a sportszergyártó szóvivőjétől megtudta: az afrikai hosszútávfutó egy fejlesztés alatt lévő cipő prototípusát kapta meg, amelyet még nem gyártanak. Az persze aligha vigasztalja Kipchogét, hogy a kínos hibát kiküszöbölendő, a cégnél már elrendelték, hogy a betétet rögzítsék a helyén.