RETRO RÁDIÓ

Dárdai nehezen bír balhés csatárával

Dárdai nehezen bír balhés csatárával
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2015. 05. 18. 19:07

Rojtosak az idegek Dárdai Pál német csapatánál. A pengeélen táncoló Hertha magyar edzõje és a klub menedzsere, sõt a játékostársak is bûnbaknak kiáltották ki botrányhõs sztárjukat.

Egyre valószínűbb, de továbbra sem biztos a Hertha megmenekülése. A közvetlen kiesést már elkerülte a múlt héten egy kiscsapaton segítő Dárdai Pál német klubja, de a körülmények (és a Bundesliga-tabellán mögötte állók) összejátszása esetén még kiköthet osztályozós helyen.

Nagyképűen hibázott

Pedig nyugodtan hátradőlhetnének a berliniek, nem kellene számolgatniuk, ha a helyzeteikből csak egyet kihasználtak volna az Eintracht Frankfurt ellen (0-0). Elefántcsontparti ászuk, Salomon Kalou azonban a legnagyobb ziccert is elszórakozta: nagyképű emelést választott – és rontott el – a biztos megoldás helyett.

A hat forduló óta hiába várt győzelmet, egyben a biztos bennmaradást érő meccslabda kihagyása miatt bűnbak lett a korábbi Chelsea-csatár. A Herthán belüli feszültséget jelzi, hogy szokatlan módon Dárdai, valamint a csapat kapitánya és a klub menedzsere is név szerint kritizálta Kalou-t. Az edző a sajtótájékoztatón kérdés nélkül fakadt ki:

Amit Kalou művelt, az nem volt helyénvaló. Ilyenkor nem emelsz. Tükörbe kell nézni és feltenni a kérdést, rendben volt-e a hozzáállás.

A Pro-licencét a múlt héten átvett Dárdai a ZDF stúdiójában úgy fogalmazott, hogy az utolsó meccsen, Hoffenheimben még egy pont kell; mély vízbe dobták tavasszal, és a záró forduló előtt még mindig vannak körülötte krokodilok. A Sky Sportnak nyilatkozva nagyképűnek nevezte Kalou emelését, amely elfogadhatatlan számára a csapat szorult helyzetében.

A sosem kertelő kapus, Thomas Kraft csak ennyit vetett oda az értékelését kérő újságírónak:

Kérdezd a vak csatárainkat!

A csapatkapitány, Fabian Lustenberger és a menedzser, Michael Preetz is csatlakozott: mindkettőjük szerint óriási hiba és felelőtlenség volt, hogy Kalou a klub szorult helyzetében, ziccerből hanyagul emelni próbált a biztosabb lövés helyett. A kipécézett Kalou így fogalmazott:

Meg kellett volna csinálnom, és akkor nyerünk. Ma valahogy nem az a nap volt, amikor gólt lövök.

Dárdai Pál egyébként már a meccs előtt is tépelődött, ne hagyja-e ki a csapatból az immár 828 játékperce gólképtelen Kalou-t.

Bontotta a berlini falat

Korábban a pályán kívül is sok gondja volt a sztárral. A kinevezése után megvédte őt a főnökeivel szemben, amikor Kalou késve érkezett vissza az Afrika Kupáról. Az utóbbi hetekben már Dárdai is kiakadt, amikor a légiós késve érkezett edzésekre. Máskor egy tévéműsor kedvéért kalapáccsal és vésővel megrongálta a műemlékként kezelt berlini falat.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.