Zelenszkij Orbán Viktor után utazott. Szánalmas próbálkozás

POLITIK
Létrehozva: 2023.09.01.

Mit látsz meg először a képen? Most kiderül ítélkező személyiség vagy-e

Ebből az optikai illúzióból kiderül, hogy ítélkező személyiség vagy-e vagy nem.

Furfangos feladvány jelent meg a TikTok közösségi médiában, amit elsőként Mia Yiling osztott meg. Az illúziót, ami egyben egy személyiség teszt is, már több mint 972 ezren tekintették meg.  A képen egy varjú és egy arc is látható. Attól függően, hogy melyiket látod először, elárulja, milyen személyiséggel rendelkezel. 

rejtély, kérdőjel
Képünk illusztráció / Fotó: Pixabay

Az összetett kép egy fekete varjút ábrázol egy szikla tetején. A madár alatt kisebb sziklák vannak egymásra rakva. Az apró sziklák és a fekete madár pedig egy férfi arcát formázzák. 

Mia elárulta, hogy ha a varjút láttad meg először, akkor bizony nagyon ítélkező vagy. Olyas valaki vagy, aki gyorsan von le következtetéseket másokról. Bár Mia szerint ez nem feltétlenül rossz dolog. 

„Nem tehetsz róla, hogy nagyon súlyos véleményeket fogalmazol meg, de az igazat megvallva nagyon erős megérzéseid vannak, és sokszor a feltételezéseid és gyanúid végül beigazolódnak” – magyarázta Mia.

Azonban, ha az arcot láttad meg először, akkor olyasvalaki vagy, aki túlságosan kritikus önmagával szemben. Ezzel kapcsolatban is adott egy magyarázatot a Tiktokker - írja a Daily Mail.

„Ezt védekező mechanizmusként használod, mert félsz attól, hogy mások elutasítanak vagy nem szeretnek, így tudat alatt úgy akarod megelőzni őket, hogy először magaddal vagy gonosz” – fejtette ki a gondolatát Mia, aki egy tanácsot is adott az ilyen személyiségű embereknek: „Ne hagyd, hogy ezek az önmarcangoló gondolatok megakadályozzák, hogy azzá válj, akivé válni szeretnél”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés a Sztárban sztár leszek! döntőjében, megvan a győztes

borsonline.hu

Hatvan tűzoltó érkezett a helyszínre: egymás apró kezét fogva halt meg négy ikergyermek

magyarnemzet.hu

Oroszországban már áram sincs, a repülőtéren melegedtek fel az emberek + videó

metropol.hu

Vége, nincs tovább: ő lett a Sztárban Sztár leszek! győztese

hirtv.hu

Sztankovics: Ha minősíteném a játékvezetést, eltiltanának öt-hat meccsre

origo.hu

Putyin megsemmisítő csapásra készül, az ukrán hadsereg feladhatja a harcokat

travelo.hu

A legolcsóbb országok, ahova érdemes elutazni

ripost.hu

Sztárban Sztár leszek!: Ő lett a győztes

life.hu

Ajándékozz kényeztetést és ragyogást karácsonyra: tökéletes arcápolók minden bőrtípusra(x)

life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TESZT

Melyik cicát választanád? Ezt árulja el párkapcsolatodról

TESZT

4 őszi erdő, melyikben indulnál el? Mindent elárul a személyiségedről

TESZT

Csak a magas IQ-jú emberek képesek ezt a feladványt megoldani

TESZT

Lehetetlen KRESZ-teszt: te átmégy rajta?

TESZT

Agyafúrt feladvány pörög a neten: ez tuti rajtad is kifog

TESZT

Okosabb vagy, mint egy 12 éves? A legtöbb ember elbukik ezen az általános iskolás feladaton

TESZT

Retro magyar mesekvíz: mennyire emlékszel Vukra és társaira?

TESZT

Elég bátor vagy hozzá? Elképesztő dolgokat tár fel a nagy intimitás teszt