Létrehozva: 2017.07.13.

Emberi ésszel felfoghatatlan, amit a nagykanizsai anyuka véghez vitt

Lubics Szilvi nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy végigfutja a Halál-völgyben megrendezett ultramaratont, ami barátok közt is a poklok pokla.

Az emberi teljesítőképesség belátható határain bőven túllépve negyedikként ért célba a magyar futónő!!!

A verseny nagyon durva sivatagi körülmények között zajlik: a kaliforniai Death Valley-ből (Halál-völgyből) startoló mezőnynek 135 mérföldön, azaz 217 kilométeren keresztül akár 50 Celsius-fokkal is meg kell küzdenie.

Az aszfalt hőmérséklete 90-100 fokos is lehet, és mint tudjuk, a sivatagban árnyék pedig nincs.

A táv és a hőmérséklet félelmetes, emberfeletti erőt kíván.

Ezen az extrém, brutál versenyen lett negyedik a magyar versenyző,

Lubics Szilvi,

aki 36 óra, 9 perc, 12 másodperc alatt teljesítette a távot.

 

 

Anyuka és fogorvos

Lubics Szilvi civilben fogorvos, családjával Nagykanizsán él. Amikor nem rendel és nem fut, akkor sem unatkozik, hiszen három gyermek boldog és nagyon elfoglalt édesanyja. Eszméletlen kitartására, akaraterejére már a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor is felfigyelt, Szilvi ugyanis eddig hatszor (!) teljesítette az Athén-Spárta 245,5 km-es távot. Otthon egyedül, illetve vizslájával edz.

Hihetetlen akaraterő, emberfeletti kitartás, óriási példakép!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fertőzött gyümölcsöket hívnak vissza, egy terhes nő evett belőle, koraszülés indult meg nála

origo.hu

Amíg Karácsony szelfizik, addig az utasok tolják az elakadt trolit - fotó

borsonline.hu

Dráma a bíróságon: 20 évet kapott a szemkinyomó rém, a megvakított nő összeesett a folyosón

vg.hu

Lavrov megérkezett kerülőúton az európai tanácskozásra, de nem akarnak vele egyeztetni a biztonságról

ripost.hu

Dráma a Farm VIP-ben: "Nem hiszem, hogy van annál fájdalmasabb, mint elveszíteni valakit"

hirtv.hu

Meghalt Henry Kissinger korábbi amerikai külügyminiszter + videó

origo.hu

Szörnyű titkokat őriz egy szellemépület a Budapest szívében - videó

mindmegette.hu

Hihetetlen! Egészen eddig rosszul használtuk a fokhagymanyomót! Ez a helyes, gyors módszer

borsonline.hu

A véres vizeletet véresen komolyan kell venni! (x)

origo.hu

MEGÚJULT AZ INTERSPORT ÜZLETE VECSÉSEN A MARKET CENTRAL FERIHEGYEN(x)

life.hu

Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni(x)

life.hu

A PMS-barát étkezés, ami a súlykontrollban is segítségedre lehet(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TESTFACTOR

Lealkudta a pluszkilókat Niki: így fogyott 35 kilót

TESTFACTOR

Borzongató: a 4 legjobb halloweeni smink

YESSS

Holdtánc: A téli ünnepi éjszakák ihlették a Nanushka új kollekcióját

YESSS

Megújult a leggings, szexi lesz benne a női popsi

YESSS

Ez a szín lesz 2024 legnagyobb divatja

YESSS

Itt a nagy visszatérő: ilyen dögös lett ismét a farmer