Létrehozva: 2018.02.19.

Így reagált a szövetség a téli olimpia magyar botrányára

A MOB kommunikációs vezetõje elmondta, az eddigi trendet követték. Megígérte, hogy felülvizsgálják a rendszert.

Nagy visszhangot váltott ki az interneten a magyar színekben verrsenyző Swaney Elizabeth, aki az utolsó helyen zárt a síakrobaták félcső selejtezőjében. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) kommunikációs vezetője is nyilatkozott már az üggyel kapcsolatban.

Ebben a számban az a lényeg, hogy minél több trükköt bemutassanak a sportolók. Swaney ezzel szemben csak végigcsúszott a pályán, így nem is volt esélye arra, hogy továbbjusson a selejtezőből.

A nemzetközi sajtó is felkapta a fejét az esettel kapcsolatban, a szurkolók közül sokan szidták a magyar versenyzőt. Swaneyt azonban nem foglalkoztatta egyesek elégedetlensége, úgy fogalmazott, hogy a kétkedők csak motiválják őt abban, hogy előrébb lépjen.

„Sokat tettem azért, hogy itt lehessek. Ez az egész világból 24 versenyzőnek sikerült. Ebből merítek motivációt” – idézte Swaneyt az MTI.

Az üggyel kapcsolatban megszólalt a MOB kommunikációs vezetője, Molnár-Bánffy Kata is.

„Eddig az volt az irányelv – ahogy most is az –, hogy aki a sportágában a nemzetközi szövetségek által meghatározott kvalifikációs feltételeknek megfelelt, azt nevezte a Magyar Olimpiai Bizottság. Akinek tehát a szövetség bizalmat szavazott, annak a MOB is. Ez a mai eset azt mutatja, hogy ezt a rendszert felül kell vizsgálni, ezért át is fogjuk gondolni. Erre vannak nemzetközi példák, meg fogjuk ezeket vizsgálni. Továbbá szükségesnek tartjuk a nevezési módszertan újragondolását” – mondta az nso.hu-nak a MOB sajtóattaséja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-