tóth gabi
Javában zajlik a Megafilm Service legújabb televíziós játékfilmjének a forgatása Csehov egyik legismertebb színpadi művéből, a Ványa bácsiból.
A helyszín egy szarvasmarhatelep, ahol két férfi verseng egy harmadik férfi feleségének szerelméért – bár egyikük nem is tudja, hogy verseny van. Eldördül két lövés is, de az igazi konfliktusok máshol játszódnak.
Már az első forgatási napokon készült fényképekről is kiderül, hogy a „Ványa bácsi – Buborékkeringő” című televíziós játékfilm nem a megszokott Csehov feldolgozás. A színházi bemutatók, és a színházi környezetet választó filmes adaptációk után, a Megafilm Service és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) koprodukciójában, a Nemzeti Filmintézet támogatásában készülő történet modernizált nyelvezettel és izgalmas környezettel teszi igazán filmessé az eredeti művet.
A készülő film alcíme, a „Buborékkeringő” amellett, hogy egy szokatlan szóösszetétel, izgalmas tartalmi asszociáció: a „buborék” az álmokat, vágyakat, az elérhetetlenséget jelképezi, de mutatja a bezárt belső valóságot is, hiszen a történet szereplői a világtól elzártan élnek a Vojnár Major nyújtotta „buborékban”, egy, a kinti világtól különböző valóságban. És bár a „keringő” kifejezi azt a szépséget, amit a tánc nyújt, emellett romantikát, szerelmet ígér, de megmutatja azt a céltalanságot is, amit a címszereplő megél.
A Helmeczy Dorottya – Kálomista Gábor producerpáros nevével fémjelzett televíziós játékfilmben olyan karakterekkel találkozhatunk, akik az önáltatás illúziójában keringve folyamatosan önmagukba botlanak.
Csehov eredeti műve egy helytálló és megkérdőjelezhetetlen művészeti alapot adott számunkra. Ennek a tisztelete akkora feladatot rótt ránk, hogy egy nagyon különleges stábot építettünk fel és lettünk annyira merészek, hogy a mai néző számára lefordítsuk a csehovi gondolatot. Napjainkban is releváns, hogy egymás mellett és nem egymással beszélve éldegélünk sok esetben saját karakterünk fejlődése nélkül. Az életnek ezen örökké visszatérő körforgását tálaljuk mi most különleges és fogyasztható módon. A rendezővel, Fazakas Péterrel a Fapad című sorozatban dolgoztam először együtt, az akkor megtapasztalt humora és emberismerete lesz az egyik kulcsa ennek a mozinak
- mondta el Helmeczy Dorottya producer.
Igazi sztárparádé
A ”Ványa bácsi – Buborékkeringő” nem csak a hangulatát tekintve különleges, de a szereposztása is igazi sztárparádé: Ványa bácsi, vagyis Iván szerepében Görög Lászlót láthatjuk, partnerei Szervét Tibor (Jakab), Szabó Győző (Doktor), Czakó Julianna (Léna), Molnár Piroska (Rozália), Csarnóy Zsuzsanna (Mária), Martos Hanga (Szonja), Bede-Fazekas Szabolcs (Csimi) lesznek Fazakas Péter rendező karakterfókuszú filmjében.
Megafilm Service és az MTVA koprodukciójában, a Magyar Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő, 90 perces televíziós játékfilm 22 forgatási napja egy helyszínen, Tahitótfalun zajlik. A „Ványa bácsi – Buborékkeringő” című televíziós játékfilm a Duna műsorán látható majd.