
Ázsia Expressz: szívszorító, megszólalt a győztes szerelme
„Tudjuk, melyik csillag volt az, aki végigkísérte Őket” – árulta el Megyer felesége. Írt az Ázsia Expressz győztesének párja.
Elképesztő hajrá, elképesztő izgalmak: a Bódi tesók győzelmével ért véget a 2025-ös Ázsia Expressz heteken át tartó küzdelme a TV2-n. Bódi Megyer és Bódi Hunor kőkemény küzdelemben nyerte meg a testi-lelki megpróbáltatásokkal teli küzdelmet a finalista anya-lánya páros Tallós Rita és Barbinek Paula ellenében.

Ázsia Expressz: szívszorító szavakkal reagált Bódi Dóri férje győzelmére
Az ikrek szövetsége végig kitartott, Hunor és Megyer a játék során elhunyt édesapja segítségét is kérte. „Mindig minden úgy alakul, hogy nekünk a legjobb legyen, hisz Isten csapatában játszunk” – mondták többször is az Ázsia Expressz legnehezebb pillanataiban a Bódi tesók, akik, bár többször kerültek hátráltatott helyzetbe, hajszából is bőven jutott nekik, mégis eljutottak a döntőig, sőt, meg is nyerté a műsort.
Már az elejétől fogva hittem bennük, tudtam, hogy képesek rá, hiszen az elszántságuk, kitartásuk és egymás iránti támogatásuk igazán példaértékű. Tudom, hogy a csillagoknak igazán különleges módon kellett összeállniuk ahhoz, hogy ez az álom valóra váljon, de tudom és tudjuk, melyik csillag volt az, aki végigkísérte Őket. Szívünk csordultig tele van büszkeséggel!
– írta Bódi Dóri, Megyer felesége a nagy finálé után az Instagram-oldalán. Mint írtuk, Hunor és Megyer a játék során elhunyt édesapja segítségét is kérte, nem lepődnénk meg, ha a Bódi testvér feleségének szavai rá vonatkoznának. Bódi Dóri a bejegyzése mellé egy videót is csatolt, amit ITT tudsz megtekinteni.

