
Szolnoki Péter: „Mindig a család volt az első”
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a RipostHatalmas koncerttel ünnepelte a születésnapját a Bob-Bon együttes május közepén. A színpadon Szolnoki Péter együtt lépett fel a fiaival, akikre joggal büszke.
Jubileumi koncertnek adott otthont a Papp László Sportaréna. A Bon-Bon együttes szülinapi bulijára olyan neves előadók is meghívást kaptak, mint Auth Csilla, Charlie és Ganxsta Zolee. Az előzenekar az Otuz volt, amelyben Szolnoki Péter fiai, Balázs és Péter is zenélnek.

Fotó: Szabolcs László / hot! magazin
„Májusban már harmincegy éves volt a Bob-Bon zenekar, azonban csak most került sor a harmincéves jubileumi koncertre, amin rengeteg dal hangzott el” – kezdte Szolnoki Péter a hot! magazinnak.
Az elmúlt években legalább kétszáz dal született, így bőven volt miből válogatni. Több duettel is készültünk; Auth Csillával a Féltelek című slágert adtuk elő, Horváth Charlie-val 2020-ban készült egy remek duett, az Egyszer az életben, Ganxsta Zolee-val pedig a Kapod, amit látsz című dalt játszottuk el. A két fiamnak van egy közös zenekara, az Otuz, ők voltak az előzenekar. Nagyon büszke vagyok rájuk!
„Több millió kilométer van már mögöttünk”
Péter nem titkolja, hogy a munkája időnként nagyobb teret kapott az életében, mint a család vagy a gyereknevelés, mégsem rágódik az elmúlt éveken. Azt mondja, így is a család volt számára a legfontosabb.

„Egy zenész sokkal több időt tölt a buszban, mint a családjával. Ez különösen igaz akkor, amikor koncertekre jár. Egyszer viccesen azt mondtuk Tomival, hogy ha életünk filmje lepereg, mi egészen biztosan az út közepét jelző felezővonalat látjuk majd, hiszen több millió kilométer van már mögöttünk. Majdnem minden kontinensen felléptünk. Örülök a sikerünknek, azonban nekem mindig a család volt az első, és az ezzel járó feladatokat nagyon nehéz úgy és akkor kompenzálni, amikor keveset vagy otthon. Hál’ Istennek, ennek ellenére gyönyörűen felnőtt a három gyermekem. A kislányom a Libretto című kulturális műsor társszerkesztője. Őt tavaly szeptemberben férjhez adtuk. A nagyobbik fiam szintén egyetemet végzett, ő filmvágó lett. A legkisebb gyerek anglisztika szakon szerzett diplomát, jelenleg angolt tanít, emellett gitározni tanul a kőbányai zeneiskolában.”
Szolnoki Péter fiatal nagypapa szeretne lenni
A zenész szerint fontos, hogy tudjunk a jelenre koncentrálni, már csak azért is, mert a jelenben elvégzett munkával tudjuk megalapozni a jövőnket.
Fölöslegesnek tartom az önmarcangolást, így nem töltök időt azzal, hogy azon gondolkodjam, mit lehetett volna másképpen csinálni. Ami elmúlt, az elmúlt. Abban hiszek, hogy mindaz a döntés, amit a jelenben hozunk meg, az határozza majd meg a jövőnket, ezért azt mondom, hogy a mának élek. Az nem titok, hogy régóta szeretnék nagypapa lenni: fiatal nagypapa, hogy még utol tudjam érni a gyereket.








