
Döbbenet! Hét évet várt az apaságra a Megasztár csillaga, ma már boldog apuka
Hosszú és nehéz út vezetett odáig, hogy végre beteljesüljön az álma. Egykori Megasztár versenyzőként sokan ismerték meg Lakatos Krisztián nevét, most azonban egészen más szerepben találta meg az igazi boldogságot: az apaságban.
Lakatos Krisztián neve a Megasztár negyedik évadából lehet ismerős, azóta pedig picit csendesebben, de annál kitartóbban halad a saját útján. Bár a reflektorfény már nem vonzza úgy, mint korábban, a zene továbbra is fontos része az életének, miközben a magánéletében hatalmas fordulat történt.

A Megasztár csillaga sokat várt az apaságra
Lakatos Krisztián énekes életében az egyik legnagyobb öröm az volt, amikor végre megszületett a kislánya, azonban az odáig vezető út korántsem volt könnyű.
Az az igazság, hogy nagyon sokáig nem lehetett gyermekünk, több mint hét évig próbálkoztunk. Ez egy nagyon nehéz időszak volt, de szerencsére végül találtunk egy kiváló orvost, aki segített. Már ott tartottunk, hogy lombikprogramban gondolkodunk, de végül nem volt rá szükség, mert neki köszönhetően természetes úton sikerült, és hét év várakozás után megszületett a kislányunk. Ez leírhatatlan boldogság, ráadásul mindig is kislányt szerettem volna, úgyhogy tényleg minden álmom valóra vált
– áradozott lapunknak Krisztián.

A zenész szerint azóta teljesen átalakult az élete, és egészen más dolgok kerültek előtérbe.
„Most már boldogan mondhatom, hogy van egy kétéves kislányom, és nagyon sok időt töltök vele. Egyszerűen imádok apa lenni, ez az egyik legjobb dolog az életemben. Sokkal fontosabb lett minden másnál, és próbálok minél több pillanatot vele tölteni”
– tette hozzá.
Rivaldafényen túl
Lakatos Krisztián a mai napig aktívan zenél, azonban tudatosan háttérbe húzódott a média világától, mert úgy érzi, már nem ugyanaz a közeg, mint régen.
A Megasztár előtt is zenéltem, az egész családom zenei vonalon mozog és természetesen a verseny után is folytattam, itthon és külföldön is. Viszont nem keresem a rivaldafényt, mert nagyon megváltozott a zenei világ. Ma már sokszor nem azok a zenészek vannak előtérben, akik valódi értéket képviselnek, és ez engem nem igazán vonz. Nekem van egy saját zenei világom, amit hozok otthonról, és azt szeretném továbbvinni
– fogalmazott.
A tehetségkutatóra azonban ma is jó szívvel gondol vissza, még ha kritikusan is látja a jelenlegi felhozatalt.
Nagyon jó löketet adott a Megasztár, büszke vagyok arra az időszakra. Akkor még sokkal inkább a zenei érték számított, ráadásul büszkén mondhatom, hogy az a mezőny az egyik legszínesebb volt. Ma már sok előadót nem is tudok hová tenni, nem mindig egyértelmű, hogy milyen stílust képviselnek, vagy egyáltalán zenének lehet-e nevezni. Nem rosszindulatból mondom, de szerintem gyengébb a felhozatal. Ettől függetlenül vannak kivételek, például Azahriah kifejezetten nagy kedvencem
– mondta.
Az akkori évad több versenyzőjével kialakult egy közeli barátság, ami továbbra is tart, és ez igazán ritkaságnak számít majdnem húsz év után.
„A mai napig tartjuk a kapcsolatot néhányukkal, például Király Viktorral, Fekete Dáviddal, Szecsődi Karcsival is nagyon jóban vagyok, és még van pár ember, akikkel beszélünk. Akkoriban hónapokat éltünk együtt a Megasztár házban, így volt idő igazán megismerni egymást, ez egy életre szóló élmény maradt” – tette hozzá.
Úgy tűnik, Lakatos Krisztián számára ma már nem a reflektorfény a legfontosabb, hanem az, hogy azt az életet élje, amelyben a zene és a család egyszerre lehet jelen. Hamarosan ráadásul minden bizonnyal újabb tehetségekre bukkanhat az ország, ugyanis nemsokára indul a Megasztár új évada.







