RETRO RÁDIÓ

Szakított párjával az Ázsia Expressz szőkesége: „Szinte megfojtott..."

Niki
Szerző
Niki
Létrehozva2026. 04. 26. 13:00

Sok nehézséget, családi és magánéleti problémát hagyott maga mögött az elmúlt években a TV2 sztárja, amikről eddig csak néhány részletet árult el. Az Ázsia Expressz egykori versenyzője most végre a nemrég véget ért párkapcsolatáról is megszólalt.

Az Ázsia Expressz Varsányi Réka számára komoly mérföldkő volt, hiszen nem sokkal a műsor után ért véget akkori kapcsolata. Ezek után a kétgyermekes édesanya igencsak mély gödörbe zuhant, ahonnan három év után végre sikerült kimásznia. És bár Varsányi Réka párja még várat magára, de ő ezt cseppet sem bánja, sőt most legutóbbi próbálkozásáról is mesélt.

Az Ázsia Expressz Varsányi Rékája teljesen átalakult, bomba formában van.
Varsányi Rékát sokan az Ázsia Expressz 4. évadában ismerhették meg, ám azóta az élete gyökeresen megváltozott (Fotó: Kovács Dávid)

Varsányi Réka exei miatt ma már sokkal óvatosabb a pasikkal, mint korábban, sőt szerencsére az intő jelekre is hamarabb felfigyel, így ha valakin azt érzi, hogy nem azt nyújtja a kapcsolatban, amit megérdemel, akkor le is zárja a viszonyt.

„A sok tanulás és munka eléggé a magánélet rovására ment az utóbbi időben, de nem baj, azt érzem, hogy végre jól vagyok, és elkezdhetem az új életem. Persze hiányzik egy társ a mindennapjaimból, de nem minden áron. Ha valami nem úgy működik, ahogy kellene, akkor nem erőltetem, mert felesleges, nincs szükségem egy rossz kapcsolatra” – mondta ki őszintén Réka.

Voltak mostanában próbálkozásaim, de ebben még van hova fejlődnöm, mert nyilván, ha az ember megégeti magát, utána már elővigyázatosabb lesz, és nem adja ki magát olyan könnyen 

– vallotta be.

Varsányi Réka végre megtalálta önmagát, látszik rajta a boldogság.
Kevesen tudják, de Varsányi Réka énekelni is tanul, sőt a Megasztár 7. évadában is szerepelt, így lehet, hogy a zenén keresztül talál majd szerelmet (Fotó: Bánkúti Sándor)

Az Ázsia Expressz sztárja szakított új párjával is

Persze mindannak ellenére, hogy Réka elővigyázatosan kezeli a pasikat, akadt olyan, akinek sikerült meghódítani, de sajnos ennek a kapcsolatnak is szakítás lett a vége.

A legutóbbinál is azt éreztem, hogy bár ő egy végtelenül cuki srác volt, de egyszerűen jött ez a sablon, hogy tök jó, hogy eddig egyedülálló, független, erős nő voltam, de most már párkapcsolatban vagyok, úgyhogy kicsit vissza kellene vennem magamból. És szinte megfojtott ez az érzés, mert azon gondolkodtam, hogy mennyivel jobb lenne ha tudnánk egymást támogatni, és amellett, hogy jó együtt lenni, azért is választanánk egymást, mert ettől mindketten erősebbek lehetünk, nem kevesebbek” – mesélte.

Úgyhogy próbálkozok, és szerencsére mindig vannak akik udvarolnak. Elég sokan csapják nekem a szelet úgymond, amit egyébként élvezek, csak nekem kell az az érzés, hogy valakivel nagyon jól kijövök, ahhoz, hogy el tudjon indulni valami. De amíg ez nincs meg, addig nem fogok belemenni semmibe

 – tette még hozzá.

Így hát Varsányi Réka továbbra is szingli és addig keresi az igazit, amíg be nem kopogtat az a bizonyos nagy Ő az ajtaján.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.