
Döbbenet! Máris lecsapott egy helyi betegség az Ázsia Expressz sztárjára – Mi lesz így vele?
Hatalmas kihívások, és váratlan nehézségek árnyékolják be már a rajt előtt a sztárok kalandját, ráadásul az egyik versenyzőnél ijesztő tünetek is jelentkeztek. Az Ázsia Expressz új évada még el sem kezdődött, de máris olyan fordulat történt, amire senki sem számíthatott.
Brutális körülmények, extrém kihívások és kiszámíthatatlan helyzetek várják az Ázsia Expressz új évadának szereplőit, akik ezúttal nem Ázsiában, hanem Dél-Amerika kegyetlen terepén próbálnak helytállni, a nézők pedig már most tűkön ülve várják, mi történik majd a kamerák előtt. A nehézségek rögtön el is érték a Deák Rebeka-Kabai Andris párost, ugyanis a férfi rögtön egy betegségről számolt be.

Szerelmespár debütálását hozza az Ázsia Expressz új évada
A mostani szériában a Házasság első látásra két ismert szereplője, Deák Rebeka és Kabai András is nekivág a kalandnak, ráadásul alig fél évnyi ismeretség után vállalták be ezt a nem mindennapi próbatételt, ami nemcsak fizikailag, hanem érzelmileg is komoly kihívás elé állítja őket. A rajongók pedig már most találgatják, vajon a kapcsolatuk kibírja-e a brutális terhelést, Andris pedig már a helyszínről is bejelentkezett és nem is akármit árult el.
Jelenleg itt vagyunk Bolíviában, La Pazban, az Ázsia Expressz forgatási helyszínén. Maga a játék és a verseny még nem kezdődött el, ezzel kapcsolatban semmilyen információt nem tudunk még. Nagyon izgatottak vagyunk ezzel kapcsolatban. Erős a csapat, és jó fej mindenki. Látszik, hogy mennyire kitartóak, úgyhogy nagyon várjuk, hogy megmérettessük magunkat velük, és szembenézzünk a saját félelmeinkkel, határainkkal
– kezdte TikTok-videóját Kabai András.
Durva tünetek a magasban
Az igazi sokk azonban csak ezután jött, hiszen a dél-amerikai környezet nemcsak látványos, hanem kifejezetten megterhelő is. A La Paz extrém tengerszint feletti magassága azonnal érezteti hatását a szervezeten, amit Andris saját bőrén tapasztalt meg. Részletesen el is mesélte, milyen ijesztő tünetekkel kellett szembenéznie, miközben még el sem kezdődött a verseny. A helyzet pedig sokkal komolyabb volt, mint azt elsőre gondolta.
Szeretnék beszélni nektek egy nagyon furcsa érzésről, ez pedig a hegyi betegség adta érzések és tapasztalatok. La Paz városa 3600 tengerszint feletti magasságon fekszik, ezzel szemben Budapest 100 méter körül található. Ebből következik, hogy itt a levegő oxigéntartalma negyven százalékkal kevesebb Magyarországhoz képest, éppen ezért a szervezet a hegyi betegség adta tünetekkel reagál. Ezek közül, amivel én találkoztam eddig, hogy sokszor olyan érzésem volt, mintha egy hajón sétáltam volna, instabilnak éreztem magam. Néha olyan volt, mintha lefutottam volna egy hosszabb távot és nem kaptam levegőt, szaporább lett a légzésem. A pulzusomat mondjuk nem mértem, de elvileg az is magasabb lehet, illetve éreztem egy tompa fejfájást. Durvább esetben a hegyi betegség okozhat hányást is, ezt szerencsére megúsztam
– mesélte az első élményeiről.

Kabai Andris észrevette, hogy a korábban könnyűnek tűnő feladat is nehezebbnek tűnik számára ilyen magasságban.
Feltűnt, hogy amikor mentem fel a második emeletre, ahol a szobánk van, nagyon hamar elfáradtam és konkrétan olyan volt, mintha egy órán át lépcsőztem volna. Ezek a tünetek hullámszerűen törtek rám. Néha azt érzem, hogy minden rendben van, utána már abban elfáradtam, hogy két métert sétáltam. Nagyon érdekes ez az érzés. Viszont kaptunk egy gyógyszert, ami segít a hegyi betegség leküzdésében, és a második napra sokkal jobban érzem magam. Szerencsére ezekkel a tünetek már megszűntek, úgyhogy most már csak izgatottan várom, hogy elkezdődjön a verseny
– zárta gondolatait.
Bár Kabai András a gyógyszernek köszönhetően azóta jobban van, egy dolog már most biztos, ez az évad extrém kihívásokat tartogat, és a versenyzőknek nemcsak egymással, hanem saját határaikkal is keményen meg kell küzdeniük.







