10 éve hunyt el Psota Irén, pótolhatatlan egyéniség volt

Psota Irén egyike volt azon színésznőinknek, akik pótolhatatlan űrt hagytak maguk után. Sokszínűsége, egyedi humora, az, ahogyan csak kilépett a függöny takarásából, sehol nem tanulható. Pályatársaival a dívára emlékeztünk.

Psota Irén nevét egészen biztosan nem felejti a szakma

Sosem feledjük el a nevét. A díva élete tele volt fájdalommal, és a szerepek megformálásánál talán éppen ennek köszönhette a legtöbbet. Huszti Péter nem egy alkalommal játszott vele, azonban soha nem tudta megfejteni a titkát. Psota Irén temetésén több százan képviselték magukat a színészvilágból.

„Gimnazista voltam, amikor a Május 1 moziban vetítették a Ház a sziklák alatt című Makk Károly-filmet, amelyben Psota Irén játszotta a púpos, csúnya, szerencsétlen lányt” – kezdte Huszti Péter a hot! magazinnak. „Pontosan emlékszem, hogy mennyire elvarázsolt ennek a csúnya, púpos lánynak a gyönyörű szeme. És ez a varázslatos szempár valahogy végigkísérte az egész életemet. Amikor bekerültem a Madách Színházba, a gyermeki áhítozást lassan felváltotta a barátság.”

Huszti Péter: „Mindig magázódtunk”

A Kossuth-díjas színész szerint Psota Irén az a színésznő volt, aki a szemével is játszott, azonban abban a tekintetben mindig volt valami megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan fájdalom.

„Az Éjjeli menedékhelyben Vasziliszát játszotta, a tulajdonosnőt, én pedig Vasz­ka Pepelt, a tolvajt, aki valójában a szeretője Va­szi­li­szá­nak. A darabban volt egy-két fantasztikus drámai jelenetünk, amikor Vaszka Pepel elhagyja a szerelmét. Ott és akkor nemcsak a színésznővel találkoztam a színpadon, hanem az emberrel: egy egészen más emberrel, akinek a gyilkos tekintete lángban égett, és aki ölni tudott volna. Később nemcsak fontos játszótársak lettünk, hanem valami emberileg is nagyon közel hozott minket egymáshoz. Ugyanakkor mindig magázódtunk. A Hamlet szintén örök emlék marad, mert akkor is olyan módon nézett rám és kért a tekintetével Gert­rúd szerepében, hogy ne folytassam a vívást, hogy az valami valami egészen döbbenetes volt. Akkor sokan kérdezték tőle, hogy mi van e mögött a döbbenetes pillanat mögött. Azt válaszolta: »Ezt ne kérdezzék, mert ez az én titkom«.”

Huszti Péter: „Szerettem, és ő is nagyon szeretett engem”

Huszti Péter azt mondja: Pso­ta Irén esetében soha senki nem tudta, hogy éppen mi bántja, mi történik vele a színfalakon túl.

„Szinte semmit nem tudtam a magánéletéről. Soha nem beszéltünk arról, hogy éppen mi bántja, de amikor beálltunk a kezdésre, és megfogtam a kezét, ő pedig rám nézett, mind a ketten tudtuk, hogy lelkileg éppen hol tart a másik. Nem tudom, hogy egyáltalán volt-e valaki, akinek föltárta a lelkét. Szerettem, és kimondom, hogy ő is nagyon szeretett engem, de megtartottuk a szeretetnek ezt a nagyon szép, nagyon szemérmes, nagyon igaz tartalmát.”

Szirtes Tamás: „Valahogyan mindig jelen volt az életemben”

Szirtes Tamás rendező életét, szakmai pályafutását szintén nagyon meghatározta a színésznővel való találkozás. Psota Irén halála megviselte a neves rendezőt. 

„Csodálatos, ezerszínű színész volt, akit a Jóisten is a színpadra teremtett. Mindig is nagyon szerencsésnek éreztem magam, hiszen a Madáchban töltött első éveimben már rendezhettem őt. Nagyon sokat tanulhattam tőle színházról, színházi viselkedésről, szakmai alázatról, művészetről. Szoros és mély baráti kapcsolat volt a miénk, amiért örök hálával tartozom az életnek. Psota Irén valahogyan mindig jelen volt az életemben. Pótolhatatlan egyéniség volt; hatalmas veszteség, hogy már nincs velünk!”