
Ezt látni kell! Újabb slágert alkotott Rácz Gergő és Orsovai Reni
Ezt érdemes meghallgatni.
Január 16-án este végre megjelent a régóta várt dal és videóklip az elismert zenészektől: Rácz Gergő és Orsovai Reni ismét valami maradandót alkotott.

Rácz Gergő és Orsovai Reni újra együtt alkottak
A két zenész már régóta ismeri egymást, A Dal 2020-as évadának győztesei lettek a Mostantól című dallal. Rácz Gergő már egészen gyermekkora óta a zenei pályán van, nem csoda, hogy még Wolf Kati leghíresebb slágerét, a Szerelem miért múlsz? című dalt is ő szerezte.
Orsovai Reni és Rácz Gergő karrierje szinte egybefonódik, hiszen mindketten
közösen nyerték el a Petőfi zenei díjat, illetve a Fonogram díjat is.
Most pedig egy ritmusos slágert írtak, "ahogy jár" címmel, amellyel már most a fagyos télben hangolódhatunk a tavaszi-nyári buliszezonra. Már szinte halljuk, ahogy felcsendül a vadiúj dal a diszkókban, hiszen már most rengeteg pozitív komment érkezett a dalhoz:
Szenzációs lett. Folyamatosan hallgatom
Nagyon jó szám lett és most is azt hallgatom és nagyon jók vagytok... Én minden számod imádom amit ti csináltok.... Ti vagytok a legjobbak .
Brutál lett mint mindig már most imádom
Nagyon szuper dal lett és klip gratulálok hozzá nektek már most imádom így tovább Reni és Gergő
Győződj meg róla itt, a saját füleddel:






