
Muri Enikő: „Elképzelhetetlennek tartom, hogy jön egy Magyar-kormány"
Váratlan vallomást tett a népszerű énekesnő. Muri Enikő kitálalt Magyar Péterről és a Tisza Pártról.
A Mandiner miskolci Háborúellenes Gyűlésről közvetített egész napos élő műsorában egy beszélgetés erejéig gondolatban visszatértünk a tavalyi nyíregyházi eseményekre, amelyek akkor jelentős visszhangot váltottak ki Muri Enikő kapcsán. Az énekesnő szereplését idézték fel, aki már tavaly nyíltan vállalta békepárti álláspontját, és ezzel olyan politikai térbe lépett, amely komoly vitákat indított el a közéletben. A téma azóta is rendszeresen hivatkozási pont, amikor művészek politikai szerepvállalásáról esik szó - írja a Bors.

Hiába a támadások, Muri Enikő továbbra is a béke mellett van
„Nem követem, ki bánt, kinek szúrok szemet a puszta létezésemmel. Egyetlen dolog mellett akartam kiállni, mégpedig amellett, hogy a béke a legfontosabb. Szerintem ezt nem kell túlragozni” – kezdte Muri Enikő Lentulai Krisztián kérdésére válaszolva. Felidézte azt is, mennyire megérintette, amikor akkor meglátta a Nyíregyháza táblát:
Nagyot dobbant a szívem, jó érzés volt otthon lenni. Megtisztelő feladat volt, hogy egy kerekasztal-beszélgetés keretében elmondhattam, miért fontos számomra a béke melletti kiállás
– árulta el Muri Enikő.

A következő generáció miatt is fontosnak tartja a politikai kiállást
Szabó Zsófi a művészek felelősségéről kérdezte az énekesnőt, aki szerint a közszereplők nem kerülhetik meg az értékvállalást: „Nekem azért fontos, hogy kiálljak az értékek mellett, mert fontos számomra a jövő. Ha egyszer édesanya leszek, vagy később nagymama, szeretném tudni, hogy mindent megtettem azért, hogy a következő generáció jó közegben élhessen, ameddig csak lehet” – fejtette ki.
Dér Heni és Tóth Gabi is sok támadást kap
Muri Enikő arról is beszélt, hogy a támadások idején mennyit jelentett számára a családja támogatása: „Van egy nagyon erős, jófej családom, akik fogják a kezemet. Emellett a külső támasz is nagyon felemelő, jóleső mankó volt ezekben a nehéz helyzetekben” – fogalmazott, megemlítve Tóth Gabit és Dér Henit is, akik szintén komoly támadásokkal szembesültek közéleti megszólalásaik miatt.

Magyar Péter beszédét is meghallgatta
Az énekesnő kitért arra is, hogy kíváncsiságból édesanyjával együtt megnézte a Tisza Párt egyik rendezvényét:
„Ment a monoton beszéd, nekem ennyi bőven elég is volt. Úgy érzékeltem, hogy Nyíregyházán is rengeteg volt a jobboldali szimpatizáns” – mondta Magyar Péter megmozdulására utalva, ahová Lentulai megfogalmazása szerint inkább katasztrófaturistaként mentek el.
A beszélgetés végén Muri Enikő markáns véleményt fogalmazott meg a politikai jövőről is:
Fel kell készülni mindenre, de elképzelhetetlennek tartom, hogy jön egy Magyar-kormány. Nem látom, hogy valódi változás következne be. Volt is a Fidesznek egy ilyen szlogenje anno hogy: Folytatjuk... Remélem, hogy folytatás következik a továbbiakban is. Nem tudok komolyan venni egy olyan embert, akit úgy hívnak, hogy Magyar Péter. Kizárólag a hatalom megszerzését érzem, azt viszont nem, hogy utána ki kormányozna és merre mennénk. Számomra ez káoszt és katasztrófát jelentene
– szögezte le Muri Enikő.







