
Gelencsér Timi túlvállalta magát?: Minden egyszerre szakadt a nyakába
Sokan már egy nagy élethelyzettől is elfáradnának, ő viszont egyszerre hármat visz a vállán – és láthatóan élvezi. Gelencsér Timi jelenleg az Exatlonra készül, az esküvőjét szervezi, és közben egy komoly házfelújítás kellős közepén van.
Gelencsér Timi szépségkirálynőként robbant be a köztudatba, most pedig már, mint műsorvezető tér vissza a képernyőre. Timi az utóbbi időszakban elképesztő tempót diktál, mégsem panaszkodik. Sőt, inkább hálával és derűvel beszél arról, mennyi minden történik most körülötte. A közösségi oldalán válaszolt követői kérdéseire, szavaiból pedig egyértelműen kiderült: számára a pörgés nem teher, hanem lételem.

Gelencsér Timi: „Akkor szép az élet, ha zajlik”
Gelencsér Timi műsorvezető őszintén beszélt arról, mennyire sűrű most az élete, és arról is, mi az, ami igazán próbára teszi. A modellnek ugyanis most több fronton is helyt kell majd állnia: Exatlon Hungary, esküvő, ráadásul óriási házfelújításba is kezdtek.
Ha csak az Exatlon és az esküvő lenne, azt mondanám, hogy nem lenne kemény. A nevető harmadik a házfelújítás, és az viszi el a legtöbb időt. A három együtt már nagyon húzós, de számomra akkor szép az élet, ha zajlik. Sokkal inkább ezt választom, mint hogy unatkozzak, mert azt kifejezetten nem bírom
– mesélte.

Az energiája sokakat lenyűgöz, de szerinte ennek megvan a maga oka.
Alapvetően pörgős típus vagyok, és ha van motivációm, akkor csőre vagyok töltve energiával. Viszont, ha nincs, akkor világvége hangulatom van, és simán alszom tizenkét órákat. Engem tényleg a munka éltet, és az, hogy azt csinálhatom, amit szeretek
– vallotta.
Betonbontás és váratlan fordulatok
A házfelújítás azonban nem mindig idilli folyamat. Gelencsér Timi Simon Mátyással, a párjával közösen vágtak bele a közös életük tervezésébe. Timiéknek azonban szembe kellett nézniük komoly nehézségekkel, mégis megőrizték a nyugalmukat.
Nem mondanám, hogy frusztráltak vagyunk, de vannak idegőrlő pillanatok. A legnehezebb az egészben az, hogy folyamatosan történik valami váratlan. Most például fel kellett törni az egész aljzatbetont, mert nem volt rendes víz- és hőszigetelés
– árulta el.
A döntés szükséges volt, még ha nehéz is:
Mindig azzal nyugtatom magam, hogy egyszer kész lesz, és akkor nagyon boldogok leszünk. Nem panaszkodom, örülök, hogy ilyen problémáim lehetnek
– tette hozzá.
Hála, jövő és a nagy kérdések
Timiék nemrég bejelentették, hogy megtörtént az eljegyzést, aztán egy hatalmas házfelújításba is belekezdtek. Mindezek mellett természetesen mindenki arra kíváncsi, vajon mikor tervezik új szintre emelni a szerelmüket. A jövőt illetően Gelencsér Timi nem kapkod, inkább hagyja, hogy az élet alakuljon.
Gyereket természetesen szeretnék. Majd!
– fogalmazott tömören.

A napjait pedig tudatosan indítja, még akkor is, ha nem tartozik a koránkelők közé, és tudatosan figyel arra, milyen energiákkal indítja a napjait.
Miután reggel nagy nehezen magamhoz térek, nagyon hálás vagyok. Arra fókuszálok, hogy mim van, mit értem el. Mindig lehet több és jobb, de megbecsülöm azt, ami most van, és közben dolgozom a továbbiakon
– mesélte.
Gelencsér Timi jelenlegi élete kívülről kaotikusnak tűnhet, ő azonban pontosan ebben találja meg az egyensúlyt. Exatlon, esküvő és építkezés – sokaknak túl sok lenne, neki viszont éppen elég ahhoz, hogy igazán éljen.






