
Megszólalt a Kísértés sztárja a megcsalás és a drámai távozás után: „Nem vagyok már ugyanaz a lány”
A párkapcsolati reality alaposan felforgatja a fiatalok életét, akár szerelmespárként, akár kísértőként érkezik az ember a műsorba. A Kísértés második évadában Lili és Milán stabil kapcsolatban érkezett, a villában történtek után azonban külön távoztak. Lili lapunknak adott interjújában elmesélte, hogyan éli a mindennapjait most, a műsor után közel egy évvel.
A Kísértés szereplők élete gyökeresen megváltozott a szigeten töltött idő hatására, többen a szakítás mellett döntöttek, de akadtak, akik együtt maradtak. Lili és Milán sorsa eleinte úgy tűnt, hogy megpecsételődött, a műsor fináléja után azonban rácáfoltak minden elméletre, hiszen nem eldobták maguktól a sérült kapcsolatot, hanem küzdöttek érte és úgy tűnt, rendezni tudták soraikat. De mi lett velük azóta és hogyan telnek a mindennapjaik? Lili elárulta: az ő élete is teljesen más lett, mióta hazatértek A Kísértés szigetéről.

Kísértés Lili: „Nem bízom már ugyanúgy senkiben”
Az újév beköszöntével Lili egészen másképp vetett számot, mint a korábbi években, elmondása szerint a műsor azóta is hatással van az életére.
Nagyon tanulságos volt nekem a tavalyi év, mondhatjuk, hogy megváltoztatta az egész életemet. Egészen más ember lettem, mint egy évvel ezelőtt voltam, mert körülbelül ekkor indultak a forgatások. Más lett a gondolkodásom, teljesen máshogy állok hozzá az emberekhez is, már nem engedek annyira könnyen közel magamhoz senkit, mint azelőtt. Nem is bízom már úgy senkiben, nem vagyok ugyanaz a lány, aki egy évvel ezelőtt voltam. Megerősödtem és emiatt tulajdonképpen hálás vagyok, hogy ott voltam.
Lili elárulta, hogy már nem olyan érzékeny személyiség és valamelyest zárkózottabb is lett, ami részben az ismertségnek is köszönhető.
Érdekes tapasztalás volt még az elején, hogy megszólítottak ismeretlenek, de azóta már eltelt annyi idő, hogy valamelyest beleszokjunk ebbe, mert a mai napig sokszor megállítanak, megnéznek, sokszor képet is kérnek. Ez egy nagyon jóleső visszajelzés egyébként.
Lili őszintén vallott róla, hogy a megcsalás kapcsán a műsor alatt azért jócskán kapott negatív kommenteket is, de mint mondja, ez velejárója volt a szereplésnek, amit elfogadott és megnyugtatja a tudat, hogy aki igazán ismeri őt, az nem ítélkezik.
A műsor után sokan negatívan álltak hozzám, aztán amikor kitettünk közös fotót magunkról, hogy mégis együtt maradtunk, akkor sok minden megváltozott. Mintha lett volna egyfajta motiváló hatásunk más kapcsolatokra, még a környezetünkben is, hogy sok mindent meg lehet beszélni, csak akarat kérdése. Tudom, hogy minden kapcsolatban vannak problémák és még mindig úgy gondolom, hogy jó dolog, hogy nem eldobtuk magunktól rögtön, hanem próbáltuk megmenteni.

Hányadán állnak a fiatalok most, A Kísértés után?
Lili és Milán rengeteget dolgozott a kapcsolatukon a forgatások után, ám azt ők sem tagadták, hogy az adásba kerülés időszakában alaposan megviselte őket, hogy a képernyőn keresztül újraélték a történteket. Bár akkor hivatalosan együtt maradtak, közös fotókat azóta sem tettek ki, nem véletlenül.
Tudatosan nem szeretnénk a kapcsolatunkat a nyilvánosságnak megmutatni, mert így is túl sokat mutattunk már belőle és sok bántást is kaptunk. A mai napig nagyon nehéz, de még mindig itt vagyunk és ha nem is teljesen felhőtlenül, de valamiért az élet nem akarja, hogy elszakadjunk egymástól. Küzdünk, de nem akarjuk mások orrára kötni, hogy mi van velünk, mert már nem tartozik másra. Dolgunk van még egymással, ezt mindketten tudjuk, nagyon sokat beszélgetünk napi szinten és meglátjuk majd, hogy merre visz az élet.






