
Dagad a botrány a Házasság első látásra szereplői között: „A hátam közepére nem kívánom a sz*xet!”
Egyre nagyobb a lelki teher a párkapcsolati reality szereplőin. A Házasság első látásra szerda esti adásában Kármen és Dani már nem tudnak uralkodni magukon.
Kezd eluralkodni a káosz a Házasság első látásra szereplők életében. Kármen is Dani frigye úgy tűnt, hogy jól indul, azóta azonban mélyrepülésben van a kapcsolatuk és egyre inkább elmérgesedik közöttük a viszony.

Házasság első látásra Kármen teljesen kiborult
A szerda esti epizódban a pszichológusok és a többi pár társaságában kellett elmesélniük a házaspároknak, hogy hányadán állnak a kapcsolatukkal, Kármen és Dani esetében pedig nem volt túl rózsás a helyzet. Noha a két fél már az esküvő napján megtalálta a közös hangot, sőt, a nászéjszakát is elhálták, nagyon úgy tűnik, hogy elhamarkodott volt a döntés. A páros azóta folyamatosan vitázik és egyre hangosabbak tőlük a közösségi összejövetelek. S hogy hogyan összegzik ők maguk az elmúlt hetet?
Ugyanaz van, mint eddig, ugyanaz a dráma. Nem gondolnám, hogy nekem kéne gyerekből férfit nevelnem. Ebből adódóan nem tudtam neki megadni szexuálisan azt, amit kívánt és kijelentettem, hogy a hátam közepére nem kívánom a sz*xet
– fakadt ki Kármen, majd így folytatta: „Állandóan azt érzem, hogy pontokba van szedve, hogy nekem milyen szempontoknak kéne megfelelnem, ő viszont nem hajlandó kompromisszumra.”
Dani azonban azzal vádolja feleségét, hogy hamis, féligazságokkal dolgozik, mint ahogyan nemrég a vacsorán is tette.
Ez egy rossz színjáték
– vallotta Dani. Kármen ugyanakkor úgy véli, nem fair, hogy Dani határokat húzott és szabályrendszert állított fel neki, mert ezzel gyakorlatilag megfojtja a lányt szabad akaratában.
Danival kapcsolatban csalódott és dühös vagyok, kétségbe vagyok esve, hogy hogy ismerhettem ennyire félre egy embert
– zárta rövidre.
Házasság első látásra Dani a pszichológusokat is kérdőre vonta
Láthatólag Dani és Kármen nem hogy nem ugyanazon a csatornán kommunikál egymással, de nem is próbálják megérteni egymást, így erősen olybá tűnik, hogy kettejük kapcsolata hamarabb zátonyra fog futni, mint az első körben remélték.
Van egy alap előítéletem a pszichológusainkkal szemben. Én annyi helyen próbáltam kapcsolódni, még akkor is, amikor teljesen lehetetlennek tűnt, akkor is, amikor láttam még egy kis szikrát ebben az egészben. És hiába tűnt távolinak, amíg ez a szikra élt, addig engem fűtött a kezdeményezés
– panaszkodott Dani.
Instabilnak gondolja azt, hogy nekem vannak olyan igényem, hogy, amik egy kapcsolatban amúgy normálisak. A saját életemet nem áldozhatom fel egy kapcsolatért. Ebben fáradtam el, hogy állandóan magamat kell védeni. Hogy olyanokat kelljen magyaráznom, hogy miért akarok egyedül fürdeni, vagy miért akarok a barátaimmal elmenni találkozni. Rabszolga vagyok?
Dani szerint totálisan más elképzeléseik vannak arról, hogy milyen egy komoly kapcsolat, mert szerinte Kármen esetében egy oldalkocsi, Daniéban pedig egy teljesen más jármű. Hogy ezek után hogyan folytatódik kettejük között a sárdobálás, egyelőre kérdéses, hiszen Kármen még a pszichológusok tanácsából sem kért. Ugyanakkor azt várja, hogy Dani kezdeményezzen majd nála a történtek után.






