RETRO RÁDIÓ

Így ért véget Curtis karrierje - sportolók, akikből celebek lettek - GALÉRIA

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 11. 16. 17:00

Az eredményeiket látva egy csapásra megszerette őket az ország. Senki sem gondolta volna például, hogy Curtis focista karrierje miért ért véget vagy éppen mihez kezdett Risztov Éva az olimpiai bajnoki címe után. Cikkünkből kiderül!

Az élsportolói karrierjük kapcsán rengeteg felkérés érkezett hozzájuk az évek során, amiknek rendre eleget tettek. Arról azonban kevesen tudnak, hogy amikor szögre akasztotta Curtis Újpest-karrierje után a stoplis cipőt, hova vezetett az útja. Vagy éppen Bárdosi Sándorról azt, hogy később saját akadémiát alapított.

Curtis, Judie
Nemrégiben volt Curtis esküvője, ahol több korábbi, focihoz köthető barátja is jelen volt - Fotó:  Bors / Bánkúti Sándor

Curtis rapperként futott be, de focistaként sem volt utolsó

A rapper mindössze tizenhét éves volt, amikor az Újpest FC csapatában a kezdő tizenegybe rakta az edzője. Öt mérkőzést követően pedig a negyedik kerület második csapatában játszott, később pedig megkapta első profi szerződését is. Megfordult persze a Kecskemét és a Szolnok csapatában is, de 2009-ben egy térdsérülés következtében abba kellett hagynia a profi karrierjét, ami akkor indult volna meg igazán. Azonban nem csak a szabadszájú rapper története egyedi: megannyi hazai hírességet ismerhetünk, akik korábban élsportolók voltak, majd a karrierjük végeztével a tévézésben találták meg magukat - írta a hot! magazin. 

A képre kattintva galéria nyílik meg!

hot! extra - Összeállítás: Sportolóból lett celebek – RIPOST

További izgalmas történetekért keresd a legújabb hot! magazint - Fotó: Hot! magazin
Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.