RETRO RÁDIÓ

Felügyeletre szorul öngyilkossági kísérlete után VV Szandi: „Be kell feküdnöm a kórházba”

Létrehozva2025. 09. 18. 06:00

A ValóVilág volt szereplője őszíntén vallott volt kapcsolatáról és az utóbbi botrányairól a közösségi médiában. VV Szandi a kórházba kerüléséről és a Radics Attilával való kapcsolatáról is beszélt.

Múlt héten Rappai Alexandrától, azaz VV Szanditól volt hangos a közösségi média, mivel elég durva Instagram-sztoriban jelentkezett be. A valóságshow-sztár a felvételen beszól volt párjának, Radics Attilának, és több nyugtatót is bevesz egyszerre, ami miatt kórházba is került. A Ripostnak most elárulta, mi a helyzet a buszbalesetével, és mi igaz abból, hogy pénzes férfiakat keres maga mellé. 

VV Szandi
VV Szandi, vagyis Rappai Alexandra Radics Attila kapcsán nem őriz túl pozitív emlékeket (Fotó: Instagram)

Erősen fogalmazott exbarátjáról a szőkeség. „Lassan egy éve, hogy elhagytam, és már semmilyen szinten nem is foglalkozok vele, de sajnos ő a mai napig folyamatosan zaklat, ami a párkapcsolatunk során is többször előfordult. Ezek miatt sokszor elgondolkodom, hogy feladom az egész életemet”– kezdte a Ripostnak Szandi, aki azt is hozzátette, hogy korábban fel is jelentette volt szerelmét, az ügy jelenleg is tart még, de ennek ellenére sem fogja vissza magát Radics Attila.

Többször eszébe jut az öngyilkosság gondolata VV Szandinak

Egyébként nem vagyok bolond, csupán miatta tűnök annak, mert teljesen megőrülök tőle, és ezért is vettem be azt a száz nyugtatót, mert úgy éreztem, hogy nekem ennyi elég volt. Emiatt pedig kórházba is kerültem

– így beszélt a múlt heti kirohanásáról VV Szandi, és elismerte, hogy nagy hiba volt, de azt mondja, abban a pillanatban nem tudott magával mit kezdeni.

Mindezek miatt szakemberhez kell járnia, mivel teljesen kikészült lelkileg.

Nagyon tartottam, hogy pszichológushoz kell fordulnom, de csak úgy engedtek el a kórházból, hogy járok egy szakemberhez és kibeszélem vele a problémákat. Most hétfőn be kell feküdnöm a kórházba megfigyelésre, mivel egy ilyen öngyilkossági kísérlet után muszáj ezt az utat végigjárni

– számolt be lapunknak az előtte álló időszakról a Való Világ 11 szereplője, aki kiemelte, hogy hiába engedték haza, kikötötte neki az orvos, hogy nem lehet egyedül, ugyanis folyamatos felügyeletre szorul.

Rappai Alexandra Instagram-posztjai nem mindig tükrözik a valóságot 

„ A buszbaleset teljesen kamu volt, ott már nem tudtam magamról semmit. Annyi történt, hogy egy buszmegállóban álltam. De arra, hogy bekanyarodott a busz, már nem emlékszem. Szerencsére nem történt baleset” – vallotta be VV Szandi, aki elárulta, nem ez volt az egyetlen ferdítése a posztjai közül.

„A letörölt sztorimat, ahol leírtam, hogy le vagyok égve, azt is csak egy viccként írtam ki, mivel ilyenkor azt akarom mutatni, hogy menő vagyok, mert pénzes csávót keresek” – mesélte Szandi, aki elmondta, hogy elgondolkodott azon is, hogy az egész közösségi médiából törli magát. Állítása szerint egy dolog miatt nem lépi meg mindezt: „Nem szeretném a volt páromnak megadni ezt az örömöt!”

Bajban van vagy tud olyanról, aki bajban van? Van segítség!

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Amennyiben Ön akár szóbeli, lelki, fizikai bántalmazás, szexuális erőszak vagy csalás, akár online csalás áldozata, joga van a segítséghez! Jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, bármelyik Áldozatsegítő Központban vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, de hívhatja a 0-24 órás áldozatsegítő vonalat, a 06 (80) 225-225-ös számot is.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.