
Pataky Attila a DPK-ról: „Dalunk, a Kör passzol ide, csak ma a rosszak otthon maradtak!”
Az EDDA frontembere is kilátogatott a Digitális Polgári Körök (DPK) rendezvényére. Pataky Attila elárulta, mit gondol az eseményről, de persze Orbán Viktorról is beszélt.
A mai nap zajlik a Papp László Sportarénában a Digitális Polgári Kör első országos találkozója, ahol a magyar közélet és a kultúra számos ismert szereplője jelent meg. A rendezvényen nemcsak Orbán Viktor tart beszédet el, hanem kerekasztal-beszélgetések, rengeteg különböző stand és számtalan további izgalmas program várja az érdeklődőket. Külön figyelmet kapott Pataky Attila, az EDDA Művek legendás frontembere, aki a DPK egyik alapító tagjaként is részt vesz az eseményen, és Mészáros Nórának, a Hír TV riporternőjének adott interjúban beszélt az eseményről és annak üzenetéről.

Pataky Attila számára fontos a közösség összetartása
Pataky az interjúban így fogalmazott a Digitális Polgári Kör rendezvényén: „Az egyik legnépszerűbb dalunk a ‘Kör’, azt hiszem, abszolút passzol ide, minden benne van. A mai bulin viszont otthon maradtak a rosszak” – állapította meg. A zenész ezzel a közösség összetartásának fontosságát hangsúlyozta, miközben a zene és a szeretet erejére hívta fel a figyelmet.
A rendezvényen jelen van Menczer Tamás is, akiről az EDDA frontembere hízelgően nyilatkozott Mészáros Nórának: „Menczer Tamás képviseletéhez tartozom, valamikor jövő héten lesz az alakuló ülésünk” – árulta el Pataky Attila. A zenész a DPK szervező erejét és a közösségi tér fontosságát is kiemelte, hangsúlyozva, hogy a digitális világban való aktív részvétel elengedhetetlen a jövőbeni politikai kommunikációban.

A végsőkig kitart Orbán Viktor mellett a harcban
Pataky Attila a miniszterelnök iránti elkötelezettségét is kifejezte:
Orbán Viktor miniszterelnök úr számomra a magyar politika történetének egyik legnagyobb alakja, ahova teremtette ő magát. Kezdetektől vele voltam és vele is leszek a nemzetépítő és nemzetmentő harcában
– árulta el az EDDA frontembere.

Világháború helyett világboldogságot
A zenész a DPK fő üzenetéről így nyilatkozott: „Itt és most, ma az elsődleges, aminek a híve vagyok, hiszen a magyar nyelv csodálatos. A szeretet etet, a gyűlölet meg ölet, és mi a szeretetre szavazunk, mert az az egyetlen valóság, a többi csak illúzió. Világháború helyett világboldogságot – ez a tervünk” – összegzett Pataky.
Az esemény célja tehát a közösségépítés és a nemzeti értékek népszerűsítése. A résztvevők, zenészek, politikusok és közéleti személyiségek együtt emelik ki a szeretet, az összetartás és a kultúra fontosságát, miközben a DPK a magyar társadalom digitális térben való megerősítésére törekszik.






