RETRO RÁDIÓ

Oláh Gergő elképesztő bejelentést tett: ez rengeteg embert érint

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 09. 12. 21:16

Az énekes nehéz sorsú családban nőtt fel, ugyanakkor sikerült kitörnie. Oláh Gergő ezt szeretné kamatoztatni.

Turnécímnek is kiváló lenne a NÉZZ FEL, ám Oláh Gergő nem koncertsorozatot, hanem motivációs előadássorozatot tart ezzel a címmel, mely nemrég érintette Pécs városát is. Oláh Gergő nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy utat napjaink fiatal generációjának, a hátrányos helyzetű gyerekeknek, illetve azok szüleinek, továbbá azoknak a fiataloknak, akik nincsenek tisztában azzal, hogy miben tehetségesek és merre induljanak az életben. 

Oláh Gergő
Oláh Gergő motivációs előadássorozatra vállalkozott, szeretne célt adni és utat mutatni a mai fiataloknak (Fotó: Vendel Lajos)

Oláh Gergő szerint feje tetejére állt a világ

Az énekes szerint a mai fiataloknak számos olyan kihívással kell szembenézniük, ami az előző generációk számára annak idején ismeretlen volt. Oláh Gergő – akinél a családi vacsoraasztalhoz senki sem visz mobilt – azt mondja, eszméletlenül felgyorsult és fordított értékrendűvé vált a világ, melyhez óriási elvárások társultak. Ez veszi körül a mai fiatalokat a közösségi médiában. 

„Ezért is lett az előadás címe az, hogy NÉZZ FEL! Mivel konkrétan minden kamasz, tinédzser feje, a telefon képernyőjére szegeződik a nap legtöbb órájában, ahogyan a felnőtteké is”mondta a hirado.hu oldalnak a nagycsaládos művész. 

Azok a tinédzserek, akik a szüleiktől nem kapják meg a megfelelő törődést, motivációt, terelgetést, útmutatást, szeretetet, azok sajnos nagy többsége, céltalanul sodródik a szegénység, bűnözés, mélyszegénység felé vagy épp lelki sebekkel telve válnak sérült lelkű, de anyagilag sikeres felnőtté! Pont ezért a mottóm és az előadásom legfőbb üzenete: EGÉSZSÉGES LÉLEK EGYENLŐ SIKERES ÉLET! Hiába a sok pénz, drága luxuscikkek, a külcsín, ha az ember lelke szét van esve, vagy épp a családja romokban hever! 

– hangsúlyozta hozzá a Sztárban Sztár All Stars 2024-es versenyzője, aki maga is nehéz sorsú családban nőtt fel, ugyanakkor sikerült kitörnie, így még inkább hiteles tőle ez a segítség. 

„Célom, hogy útmutatást adjak ezeknek a srácoknak és azoknak a nehéz sorsú, hátrányos helyzetű, kilátástalan életű embereknek, szülőknek, fiataloknak, akik a sok gond, teher, elnyomás, pénztelenség miatt, nem látnak már tovább attól az életszínvonaltól, amiben élnek. És hogy figyeljenek a lelkükre, hogy az egészséges maradjon, vagy épp meggyógyuljon!” – fogalmazott Oláh Gergő. Végül így összegzett az énekes, akinek szavait a Bors idézte:

Saját életem eddigi történetét, annak mélységeit, nehézségeit és azokból jövő tapasztalataimat és tanácsaimat próbálom átadni nekik és ezzel is szemléltetni, hogy bárhonnan ki tud törni az ember, hogy legyen hitük Istenben, legyen hitük a kemény munkában, hogy akarjanak jobb életet és akarjanak tenni is a jobb életért és ha hisznek benne és tesznek érte, ha fel néznek, nem számít hol élnek és milyen körülmények között, sikeres és jó emberekké válhatnak, egészséges lélekkel! 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.