RETRO RÁDIÓ

„Fontos ügy megvédeni az anyanyelvünket” - Kautzky Armand a Digitális Polgári Körről

Létrehozva2025. 09. 20. 15:05

Nem tud ott lenni a mai rendezvényen, de lélekben a tömeggel van.

Mint arról korábban már beszámoltunk, ma tartják a Digitális Polgári Körök első országos találkozóját a Papp László Sportarénában, amelyen politikusok mellett művészek, közéleti szereplők és hétköznapi emberek egyaránt részt vesznek.

Kautzky Armand fontosnak tartja a párbeszédet / Fotó: Sipeki Péter

A rendezvényen többen is részt vesznek többek között Nagy Feró vagy Harsányi Levente is. Ám Kautzky Armand kénytelen a munkája miatt kihagyni az eseményt, ám lélekben a tömeggel van.

Sajnos munkám miatt nem tudok kint lenni, pedig nagyon érdekelt volna a találkozás végett. Tudjak beszélgetni, véleményt cserélni az emberekkel. Szerintem rettentően fontos ügyeket taglalnak a Digitális Polgári Körök

mondta el a Borsnak a színművész, aki reményét fejezte ki, hogy legközelebb csatlakozhat a közösséghez.

Kautzky egyébként nem titkolja, hogy szívügye a Zebra kör, amelynek maga is tagja, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy számtalan más érdekes csoport is működik a DPK ernyője alatt. Kiemelte például a gyerekvédelemmel, a nevelés és oktatás jövőjével, valamint a családok támogatásával foglalkozó köröket, amelyek szerinte nem csupán szakpolitikai kérdések, hanem a jövőnket és identitásunkat meghatározó alapvetések. A színész külön kitért arra is, hogy a digitális világ önmagában nem elegendő, ha valódi közösségeket akarunk építeni:

Fontos ügy megvédeni a nyelvünket, identitásunkat, kultúránkat az online világban is, de még fontosabb, hogy személyesen is beszéljünk róla

 – hangsúlyozta. Ezzel egyértelművé tette: a valódi párbeszéd, a közösségi élmények és a személyes kapcsolatok azok, amelyek hosszú távon megőrizhetik a magyar kultúrát és közösségeket.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.