
Korábban műsorvezetőnek készült a Farm VIP sztárja
A népszerű influenszer hosszú hónapokig tartó folyamatok után a gyógyulás útjára lépett. Kapi Levente élete teljesen megváltozott, erről lapunknak adott interjújában mesélt.
Kapi Levente sosem titkolta, hogy a tavalyi Farm VIP adásai után mély depresszióba esett, azonban még így is volt ereje szembenézni a nehézségekkel és sok energiát belefektetni abba, hogy jól legyen. A fiatal híresség mára visszatalált önmagához, de az idáig vezető út nem volt egyszerű.

Kapi Levente Farm VIP: Hosszú idő után talált vissza önmagához
Kapi Levente TikTok-videóival óriási népszerűségre tett szert, ezt pedig még inkább fokozta, amikor úgy döntött, elvállalja a szereplést a Farm VIP ötödik évadában. Nem sokkal később azonban hidegzuhanyként érte a felismerés, hogy cseppet sem tetszik neki az, amit a televízióban viszontlát. Levi saját bevallása szerint régen is sokszor küzdött a depresszióval és pánikrohamokkal, amelyet sem ő maga, sem a környezete nem tudott kezelni igazán, a Farm után azonban olyan mélyre került, hogy úgy érezte, muszáj a kezébe vennie az irányítást. Követőivel őszintén kommunikált a vele történtekről, hogy mások se érezzék magukat egyedül, ha hasonló problémákkal küzdenek.
El kellett mennem terápiára nyáron, és ott történt valami, sikerült egy kicsit helyrebillennem. A folyamat azonban itt még nem ért véget, sőt!
– kezdi Levente, aki ezt követően további lépésekre szánta el magát a teljes gyógyulás érdekében.
Elkezdtem beleásni magam az igazság keresésébe, mindennel kapcsolatban, emellett fejlesztettem önmagam és kialakítottam magamnak azt a teret, ami a megnyugvást és a biztonságot jelenti. Miközben ezen dolgoztam, észrevettem azokat a romboló tényezőket az életemben, amiket el kellett engednem. Ilyenek voltak a hamis barátok, vagy olyan szokások, amik visszahúznak. Vannak helyzetek, amikor tudni kell nemet mondani, tudni kell határt húzni, s bár ez mindig is célom volt, valahogy nem láttam tisztán, hogyan tudnám ezt megvalósítani. Hogy hogyan tudnám ezt úgy gyakorolni, hogy tényleg megerősödjek. Az önfejlesztés és az igazságkeresés közben viszont észrevétlenül kialakult ez a folyamat.
Kapi Levente elárulta, hogy voltak olyan felismerései, amikor be kellett látnia, hogy bizonyos embereket kénytelen elengedni az életéből, és bizonyos helyzetekben igenis helyt kell állnia úgy, ahogy korábban nem mert volna. „Azt kellett látnom, hogy a dolog működik. Egy tisztító folyamat indította el az egészet és közben önmagamra találtam”
A Megasztár háttérműsorát is vezette volna
Levi úgy érzi, a legnehezebb, de mégis legjövedelmezőbb előrelépés az volt, hogy a gyengeségeire és a hiányosságaira helyezte a fókuszt, például a türelem gyakorlására és az elfogadásra másokkal szemben.
A sikerrel kapcsolatban türelmetlen voltam, mindent azonnal akartam, de az élet sokszor más forgatókönyvet írt és ez nem is baj. A Megasztár indulásánál például nagyon szerettem volna háttér műsorvezető lenni, egy kicsit bele is éltem magam, de utólag rájöttem, hogy nem is álltam rá készen, nem lett volna testhezálló feladat és lélekjelenlétem se lett volna hozzá, ezt azonban csak az önismeret révén tudtam belátni. Amit a TikTok-on vagy a színházban csinálok, az egy teljesen más műfaj. Mostanra nagyon jól vagyok, amiben most élek, az olyan felszabadult érzés, amit mindenkinek jó szívvel tudok ajánlani.
Kapi Levente nagy tervekkel néz a jövőbe, korábban saját telket kapott, amelynek rendezéséhez azonban több idő kell, mint mondja, vannak kitűzött célok, de majd csak akkor kommunikál róla, ha van mit, egyelőre még csak a kevésbé látványos munkálatok zajlanak ott. A Farm VIP sztárja mindenesetre újult erővel vette kézbe saját életének irányítását.






