
"Jobbá teszed a világot" - Jákob Zoli ismét sokakat meghatott
Ismét jótékonykodott Jákob Zoli.
Jákob Zoltánt leginkább a Nagy Ő-ként ismerte meg az ország, mindamellett, hogy a magyar milliárdos körmöskirály rendkívül híres nem kis Ferrari gyűjteményéről is. Az üzletember azonban egyike azoknak, akik pénzükkel nagyon sokszor jótékonykodnak. Van, hogy gyerekek álmát váltja valóra, áram vagy épp víz nélküli családoknak oldja meg a gondjait, vagy épp anyaotthonba látogat több száz rózsával anyák napján. Most pedig egy donga lábbal született gyermeknek és nővérének segített bevásárolni az iskolakezdésre édesanyjuk kérése után.

Szia Zoli, én a gyerekeimnek kívánok az iskolakezdéshez minden felszerelést. Nagyon rossz helyzetbe kerültünk a bokatörésem miatt. De kívánom azt is, hogy áldjanak meg téged az égiek
- írták neki kommentben az édesanya.
A milliárdos persze nem gondolkodott sokat, azonnal felkereste a családot és együtt elmentek egy iskolaszereket forgalmazó boltba és minden megvettek, amire csak szükség lehet: színes ceruzákat, körzőt, papírtartót, füzetet, iskolatáskát. Ezt követően pedig Jákob Zoltán úgy döntött, további meglepetésben részesíti őket: vett két új cipőt is, miután látta, a gyermek, akire nemsokára műtét vár donga lába miatt, elhordta már azt, ami a lábán van.
A felvételeket látva pedig követői sem tudták szó nélkül hagyni a történteket:
Mindig megkönnyezem a jóságod.
"Mekkora szívű ember vagy, jobbá teszed a világot."
Szobrot kell állítani neked
- dicsérték őt sorra.







