RETRO RÁDIÓ

Szenzációs bejelentés: ifjabb Schobert Norbert is csatlakozott a DPK-hoz, mutatjuk melyikhez

Létrehozva2025. 09. 20. 16:12

Most először beszélt a miértekről.

Szombaton, szeptember 20-án tartják a Digitális Polgári Körök első országos találkozóját a Papp László Sportarénában. Az eseményen nem csak politikusok, de művészek, közéleti szereplők és hétköznapi emberek egyaránt részt vesznek.

Schobert Norbert Jr.
Schobert Norbert Jr. Bajtársak körének a tagja (Fotó: Szabolcs László)

A rendezvény házigazdái Rákay Philip és Szabó Zsófi lesznek, a színpadon pedig Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet tart majd. Schobert Norbert Jr. a Borsnak árulta el, miért döntött úgy, hogy először a Honvédség kötelékeibe lép be, majd csatlakozik a Digitális Polgári Körök Bajtársak Köréhez.

Ifjabb Schobert Norbert ezért csatlakozott a Honvédséghez

Azért csatlakoztam, mivel a tavalyi évben felesküdtem, hogy bármi történjék a hazában én ott leszek és rám számíthatnak. Elvégeztem a kiképzésemet a honvédségben

 – árulta el Ifjabb Schobert Norbert.

Szavai határozottak, érződik, hogy súlya van a mondandójának, komolyan gondolja, amit mond. Ezután hozzátette:

„Magyarnak születtem, úgy érzem, ha összefogunk, akkor bármi történjék is, nem történhet baj. Fontos, hogy a mai generáció is csatlakozzon, és amiben tudunk segítsük egy jobb világ megteremtését”– folytatta a gondolatmenetet. 

A kijelentés nemcsak a hazafias érzéseket erősíti, hanem arra is ösztönöz, hogy a fiatalok aktívan vegyenek részt a közösségi és honvédelmi kezdeményezésekben, amilyen például a Bajtársak köre is.

Azért csatlakoztam, hogy még több jelentkezőnek adjak motivációt és inspirációt, hogy ez nem egy rossz dolog, ha az ember csatlakozik a Honvédséghez

– állapította meg.

Az őszinte vallomás hatására bizonyára sok fiatalt tud majd mozgósítani egy jó ügyért, ami a haza védelme, a bajtársiasság és a honvédelmi hagyományok ápolása. A fiatal sportember végül hangsúlyozta elhivatottságát:

„Bármi adódik, rám számíthatnak, még akkor is, ha külföldön tanulok” – hangsúlyozta ifjabb Schobert Norbert.

Több, mint politikai fórum

A mai DPK  tehát nem csupán politikai fórum vagy látványos expo is: itt a közélet és a sztárvilág találkozik a számtalan érdekes és fontos ügy mentén, miközben a közönség minden korosztályából sokan jelen vannak, hogy együtt éljék át a programokat, a beszédeket, zenei produkciókat és a kiállításokat rengeteg standdal.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.