
"Megaláztál a tévében" – Óriási dráma: eljegyzés helyett szakítottak a TV2 sztárjai!
Egyre izgalmasabb fordulatokat tartogat a párkapcsolati reality a nézők számára. Csütörtök este A Kísértés drámai módon ért véget az egyik párosnak.
A Kísértés szigetén minden megtörténhet, meg mindennek az ellenkezője is. Csütörtök este éppen ez valósult meg, eljegyzés helyett ugyanis szakítással ért véget a kaland Lili és Milán számára.

A Kísértés 2025: Lili súlyos árat fizetett
Lili és Milán magabiztosan vágtak bele a kapcsolatokat alaposan próbára tevő műsorba, noha vélhetően egyikük sem számított rá igazán, hogy így ér majd véget a kaland. Lilinek csalódás volt az első tűzceremónián azt látnia, hogy Milán már első nap beengedte a szobájába Petrát, és a lány az ágyán lenge öltözékben elterülve a Lilitől kapott plüssfigurán élcelődik. Bár Milán és Petra között fokozatosan egyre szorosabb lett a kapcsolat, igazi határátlépés nem történt. Ezzel szemben Lili - a látottak után - mintha elengedte volna a gyeplőt és gyors tempóban egyre közelebb engedte magához Bazsit. Bár Lilinek nagy pofára esés volt, amikor Cinti érkezésével Balázs átpártolt hozzá és azonnal az ágyában kötött ki, úgy tűnt, Lili könnyedén túltette magát a történteken és elfogadta Bazsi újbóli közeledését. Nem sokkal később Balázs már Lili szobájában aludt, és hogy mi történt a takaró alatt, csak sejteni lehetett, Milánnak azonban nem kellett több a látottak után.

Eljegyzés helyett szakítással ért véget a játék
A tűzceremóniát követően a Kísértés szereplők visszatérnek villáikba, ezúttal azonban Milán személyes találkozót kért Lilitől, amit Kasza Tibi engedélyezett neki. Az összetört szívű fiú magyarázatot követelt barátnőjétől, aki próbálta ugyan menteni a menthetőt, de láthatólag alaposan megilletődött a számonkérésen. Milán Lili szeme közé vetette, hogy tisztában van vele, hogy a lánynak sok kalandos tapasztalat hiányzik még az életéből, amelyeken ő maga már túl van, de ez mégsem jogosítja fel arra, hogy így átlépje a határvonalat.
Én ezt soha nem tettem volna meg veled
– mondta neki Milán, majd előhúzott a zsebéből egy dobozt, kiszedett belőle egy gyűrűt, amit Lili kezébe nyomott.
Olyan szinten megbántottál, megaláztál a tévében, hogy egyedül szeretnék hazatávozni. Fiatal vagy, ha élni szeretnél, éljél, én nem haragszom rád egy percig sem. Tisztellek, szeretlek, de nagyon fájtak azok a dolgok, amiket láttam.
A páros vélhetően élete legnehezebb pillanatait élte át, főleg akkor, amikor Milán hozzátette, hogy Lili volt élete szerelme és szeretné ha látná, hogy tényleg meg akarta kérni a kezét. Szerette volna, ha menyasszonyként távozna ebből a műsorból, de másképp alakult a forgatókönyv. Lili a hallottak után szóhoz sem jutott, kicsivel később tudatosult csak benne, hogy milyen következményei lettek a kalandnak. Egy gyors ölelés és egy homlokpuszi is kijárt még a végén elköszönésként, a döbbenetes képsorok után pedig A Kísértés Lili és Milán számára véget ért.






