
Stevie Wonder: „Anyám évekig sírt a vakságom miatt”
Az ikon még babakorában vakult meg, de rájött, hogy ezáltal kifinomultabb lett az összes többi érzéke, ami később hasznára vált a művészetének. Nemrég meglehetősen ízléstelen pletyka kelt szárnyra Stevie Wonder-ről.
A 75 éves előadó esetében egyelőre szó sem lehet arról, hogy nyugdíjba menjen! Szemmel láthatóan élvezi az idős korát is, és Stevie Wonder úgy van vele, hogy amíg csak él, zenét szerez és koncertezik.

„Amíg lélegzel, amíg a szíved dobog, addig van mit tenned – mondta Wonder a BBC Sidetracked podcastjában. – Egy képzőművész sem hagyja abba a rajzolást csak úgy! Én szeretek zenélni, szeretem, amit csinálok.”
A 25-szörös Grammy-díjas sztár nemrég címlapokra került azzal a poénnak szánt, de ízléstelenre sikeredett hírrel, miszerint a szeme valójában olyan, mint a sasé! Szerencsére az R&B legendának remek a humora, így ezt sem szívta mellre.
„Régóta gondolkodtam, hogy mikor adjam ezt a titkot a világ tudtára... – tréfálkozott Wonder a közösségi hálóra feltöltött videóban. – Na jó, beszéljünk komolyan! A vakságom mindig is inkább áldás volt, mert lehetővé tette, hogy az embereknek a lelküket lássam, ne pedig azt, ahogyan kinéznek” - idézte a hot! magazin.

Stevie Wonder édesanyja vigasztalhatatlan volt
Nemrég egy Wesley Morris újságíróval folytatott beszélgetésben Wonder felidézte korai gyermekéveit.
„Röviddel a születésem után lettem vak – kezdte a sztár a The Wonder of Stevie podcastban. – Szegény anyám évekig minden este sírt emiatt. Egy alkalommal rászóltam: „Anya, többé nem szabad sírnod! Isten tartogat nekem valamit, ami nagyobb, jobb, csodásabb ennél!” És lám, a történelem engem igazolt...”







