
„Háromszor egy nap találkozok a démonokkal” – Mardoll megrázó vallomást tett
Mardoll az életvidám lány, akit a Luxus feleségek révén ismerhetett meg az ország, megrázó vallomást tett. Catherine Dederick, művésznevén Mardoll elmesélte, hogyan alakult ki korán kezdődő testképzavara és bulimiája, amely évtizedeken át meghatározta az életét.
Catherine Dederick, vagy ahogy sokan ismerik, Mardoll a magyar közönség számára nem ismeretlen név. A Luxus feleségek című reality több évadában is feltűnt, ahol édesanyja, Yvonne Dederick szereplése révén vált ismertté, de a nézők azt is láthatták, ahogy Mardoll maga is egyre nagyobb figyelmet kapott. Bár sokan a színes karakterét és energikus személyiségét ismerték meg, most egy sokkal komolyabb oldalát tárta fel: gyerekkora óta testképzavarral és bulémiával küzd.

Mardoll: "Háromszor egy nap találkozok a démonokkal"
„Nem ismerek olyan időszakot az életemben, amikor azt gondoltam volna, hogy jó a testem” – mesélte Catherine a Ripost-nak. Már négyévesen megfogalmazódott benne, hogy valami „rossz” van a testével kapcsolatban. Aktív, mozgékony gyerek volt, de mindig úgy érezte, nem olyan, mint a többiek. „Nagyobb volt a fenekem, volt egy kis pocakom, és tudtam, hogy különbözöm. Ez mindig zavart.”
Édesanyja, Yvonne is hasonló érzésekkel nőtt fel, félig brazil származása miatt hamar nőiesedett, és sosem úgy nézett ki, mint az átlag magyar lányok. Catherine így belenőtt abba a légkörbe, ahol a test folyamatos megítélése jelen volt. A helyzetét tovább nehezítette, hogy kislányként táncolt és színészkedett, de a fellépésekhez sokszor nem találtak rá illő ruhát, így varrónőhöz kellett fordulni.
Már gyerekként mást kellett ennem, mint a testvéremnek, például tésztát csak a születésnapomon fogyaszthattam. Ezért kezdtem el titokban enni
– mesélte az énekesnő megrázó gyerekkoráról.

Tinédzser korára a helyzet csak romlott. Egy véletlen találkozás a vidámparkban indította el a bulémiás korszakát.
11-12 éves lehettem, amikor láttam egy lányt, hogy simán megeszik egy lángost és egy fagyit. Megkérdeztem, hogyan lehetséges ez. Azt felelte: hánytatja magát. Megmutatta, hogyan kell. Onnantól lavinaként indult minden.
Catherine először hánytatással próbálta kordában tartani az evést, majd rátalált a hashajtókra is, de hamar rájött, nem ugyanazt az „érzést” adják. „Ez lett a drogom: megehettem bármit, majd megszabadultam tőle, mintha meg sem történt volna az a fél óra.” Édesanyja csak később jött rá, mi történik, addig a tinédzser Catherine egyedül maradt a titkával.
A betegség súlyos következményekkel járt. „Elkezdett hullani a hajam, és az egész életem erről szólt. Tíz év után döbbentem rá, hogy nem akarom így leélni az életemet.”
Catherine szerint a bulémia nem olyan, mint más betegségek: nem lehet egyszerűen „lerakni”. Az étel mindennap jelen van, így naponta újra meg kell vívnia a harcot.

Olyan, mint egy parazita: egyszer bekerül a véráramba, és többé nem lehet kiirtani. Minden nap háromszor találkozom a démonjaimmal, és el kell mondanom nekik: ma nem ti nyertek. De vannak napok, amikor nem érzem magam elég erősnek.
Abban, hogy ne adja fel, sokat segít a családja és a párja. Bár a démonok sosem tűnnek el teljesen, Mardoll megtanult együtt élni velük, és reméli, hogy történetével másoknak is erőt adhat a küzdelemhez.







