RETRO RÁDIÓ

„Egy éve ismerjük egymást...” – Megváltozott a Házasság első látásra sztárjainak kapcsolata

B.P.
Szerző
B.P.
Létrehozva2025. 08. 18. 16:30

Ki hitte volna róluk!

Bár a Házasság első látásra című reality legutóbbi évada 2024. november 18-án került képernyőre, a szereplők már jóval korábban megismerték egymást, hiszen a forgatások során a közös vacsorákon és a pszichológusokkal való együttes megbeszéléseken már találkoztak. Ezért is írhatta most Marica exe Orsi volt férjének, hogy már egy éve ismerik egymást. Sőt, azt is elárulta, mi változott ez alatt az időszak alatt!

Házasság első látásra
A Házasság első látásra című reality legutóbbi évadának szereplői: a két Zoli már ezen a fotón is egymás mellett áll (Fotó: Szabolcs László)

„Hihetetlen, de már elrepült egy év! Egy éve ismerjük egymást, és már az elején együtt sírtunk-nevettünk a műsorban… Azóta viszont csak nevetünk. Maradj mindig ilyen – mert nélküled még a poén is sírva fakadna! És mindezt no alkohol – lehet így is bulizni!”

– írta közösségi oldalán dr. Gaál Zoltán fogorvos, aki egy közös képet is mellékelt Széplaki Zoli tűzoltóval. Utóbbi kapcsán több rajongó is megjegyezte: „Jó látni benneteket, fiúk!”

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.