RETRO RÁDIÓ

Megszólalt a szemtanú: így van most Demjén Ferenc

Létrehozva2025. 08. 21. 16:16
Frissítve2025. 08. 21. 16:51

Megnyugtató híreket közölt a Kossuth-díjas énekesről.

Minden rajongó a szívéhez kapott, amikor kiderült, hogy Demjén Ferenc, az ország egyik legismertebb és közkedveltebb énekese, basszusgitárosa, dalszövegírója kórházba került. A sokkoló hír először Demjén Facebook-oldalán jelent meg.

ó hír érkezett Demjén Ferencről, olvasónk látta őt a kórházban Fotó: Ripost

Bár a poszt egyértelműen fogalmazott, néhány bulvárlap félreértelmezte a diagnózist. A Bors azonban megtudta, Rózsi túl van a műtéten, lábadozik, sőt, egyik olvasónk látta is a Kossuth-díjas művészt a kórházban, és megnyugtató híreket közölt.

Demjén Ferenc otthonában felső combcsonttörést szenvedett, és műtéti beavatkozásra volt szüksége! Felépülése vélhetően több hetet vesz igénybe, így a lekötött koncertek más időpontban kerülnek megrendezésre!

– közölte Demjén Ferenc menedzsmentje akkor.

Ám több bulvárlap is combnyaktörést emlegetett, amiről közismert, komoly műtéti beavatkozást igényel, a lábadozás pedig rendkívül hosszú és körülményes, a sok fekvés miatt pedig számos szövődmény felmerülhet. A Bors ugyanakkor megtudta, hogy mindez csak rémhírkeltés, s a menedzsment által említett felső combcsonttörés valójában bár komoly ügy, némileg könnyebb felépüléssel jár. Ezt támasztja alá a lap olvasójának beszámolója is.

Műtétje után már felkelhetett Demjén Ferenc

Erika, a Bors egyik olvasója arról számolt be, hogy éppen egy rokonánál volt látogatóban egy vidéki kórházban, amikor felfigyelt a zenészre, aki már fel is kelhetett az ágyból, járókerttel látta közlekedni.

Az egyik rokonomat látogattam a kórházban – nem tenném nyilvánossá a város nevét –, amikor a folyosón ismerős alakra lettem figyelmes. Fiatalkorom óta rengetegszer láttam a képernyőn, az újságokban, sőt, még koncertjén is voltam, így biztos lehetek benne: Demjén Ferencet láttam a kórház területén. Olvastam a róla szóló aggasztó híreket, épp ezért nagyon megkönnyebbültem, mikor láttam, hogy járókerettel sétál a folyosón. Természetesen nem akartam megbámulni, de úgy ítéltem meg, hogy a körülményekhez képest derűs volt

- nyilatkozta a lapnak Erika.

Demjén Ferenc állapota napról napra javul

A zenész Facebook-oldalán csütörtök reggel egy új bejegyzés jelent meg, amiben a menedzsment jó híreket közölt Rózsiról.

„Kedves Barátaink! Örömmel tájékoztatunk Benneteket, hogy Demjén Ferenc műtétje jól sikerült és napról napra javul az állapota, olyannyira, hogy mozgásszervi rehabilitációja is elkezdődött! Köszönjük az ima támogatásokat és támogató üzeneteket, valamint Rózsi felé áradó elképesztő szeretetet, amit az elmúlt napokban tapasztaltunk!” – írták.

A hírre alighanem sokan epedve vártak, ezt jól mutatja, hogy a bejegyzést alig fél óra alatt csaknem kétezren lájkolták, szívecskézték be, és több száz hozzászóló fejezte ki örömét és további jókívánságait.

@borsonline

Súlyos balesetet szenvedett Demjén Ferenc Augusztus 13-án jött az ijesztő hír, hogy a Kossuth-díjas énekest a saját otthonában baleset érte. A zenész, hivatalos Facebook-oldalára kitett posztban mindenkit arra kérnek, hogy imával, pozitív gondolatokkal segítsék a művész felépülését. #bors #demjénferenc #baleset #kórház #zenész #énekes #ikon

♬ eredeti hang – Bors - Bors

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.