
Házasságáról vallott Bunyós Pityu: elárulta, mit érez most a felesége iránt
A mulatós sztár nem akármilyen mérföldkőhöz jutott az életében. Bunyós Pityu immáron negyven éve alkot egy párt a feleségével.
Bunyós Pityu, azaz Szikora István neve egyet jelent a mulatós zenével és az ökölvívással, de az énekes története sokkal mélyebb, mint amit a színpadi fények mögött látni lehet. A szabolcsi faluból indult, ma pedig egész Kárpát-medencében ismert és szeretett előadó életében a zene mellett mindig is fontos szerepet kapott a család, a származása és az a fajta őszinte emberség, ami szerinte egyre ritkább manapság. Őszintén vallott a negyvenedik házassági évfordulójáról, illetve arról, hogy miért járnak olyan gyakran Amerikában.

Bunyós Pityu boksz mellett Erdélyben is csodálatos élményeket szerzett
„Imádom Erdélyt, csodálatos fogadtatásunk volt. Teljesen más világ, olyan, mint gyerekkoromban, Szabolcs megyében. Mindenki jóindulattal van a másik felé, és mulatásügyileg is toppon vannak a helyiek” – mesélte Bunyós Pityu. Nemcsak a friss élményekről beszélt az erdélyi úttól nosztalgikus hangulatba kerülő mulatós sztár, hanem arról is, milyen volt az élet anno:
Régen, a pócsi búcsúban, sokan harminc kilométert gyalogoltak, hogy ott legyenek és a helyiek házaknál, pajtákban, itt-ott szállásolták őket. Óriási alázatosság és vendégszeretet volt az emberekben, amit egyre ritkábban tapasztalok meg mostanában
– árulta el Pityu.
Gyerekkora meghatározó élményei ma is erőt adnak neki: „Mindenki a gyerekkorából táplálkozik, odamegy vissza. Én is ott tanultam meg kaszálni például. Amikor elkerültem onnan, beletanultam a városi dolgokba. Összkomfortos vagyok, ahogy szoktam mondani” – mondta nevetve.

Egyedül Ausztráliában nem járt még
Bár a világot bejárta, egyetlen hely van, ami még izgatja a fantáziáját: „Ausztráliában még nem voltam. A mérges állatoktól nem félek, ellenben attól kissé tartok, hogy mennyire hosszú az út" – vallotta be a mulatós sztár, aki bárhol jár, koncertezik, igyekszik propagálni a sportos életmódot, ösztönözni a fiatalságot arra, hogy tűzzenek ki minél nagyobb és nemesebb célokat:
„Mindig terelgetem a fiatalokat sport felé, mert megtanítja őket a rendre, fegyelemre és az alázatra. Növeli az alkalmazkodóképességet, tágítja a tűrőképességet” – sorolta Pityu.

40 éve szeretik egymást feleségével
Idén különösen nagy oka van a Szikora családnak az ünneplésre, ugyanis Pityu és a felesége 40 éve boldogítják egymást: „Most volt a 40. házassági évfordulónk a feleségemmel, még mindig nagy a szerelem, rendkívül hálás vagyok neki, amiért van nekem” – mondta mosolyogva. Továbbá elmesélte, hogy Ica mindenben mellette állt, a nehéz időkben is támasza volt, és rengeteget jelent neki, hogy együtt építették fel az életüket.
A család büszkesége is remekül építi az életét: „A fiam nagyon jól van, épp Esztergomban vagyunk, DJ-ként Mr. Steve néven fut, Amerikában is sokszor zenél, ezért vagyunk mi is kint sokat” – árulta el a büszke apa. Bunyós Pityu története egyszerre bizonyíték a kitartás erejére, a család fontosságára és arra, hogy a gyökereinkről nem érdemes megfeledkeznünk.






