
Kovács Patrícia lebukott: hamisításból kereste a pénzét
A színésznő Korn Anita Ruhastory című műsorának vendége volt, ahol nem csak az emlékezetes öltözékekről esett szó. Kovács Patrícia elkotyogta, hogy volt olyan időszak, amikor hamisítással keresett pénzt.
Korn Anita rendszeresen invitál meg sztárokat, hogy meséljenek életük fontos pillanatiról, emlékeiről a ruháikon keresztül. Legutóbbi vendége Kovács Patrícia színésznő volt, akit a műsorvezető le is buktatott, ugyanis mint kiderült, fiatal korában hamisításból szerzett magának pénzt.

Kovács Patrícia gyermeke miatt mostanság egyre többször emlékszik vissza saját iskolás korára, amiből most egy kis ízelítőt is megosztott a Ruhastory nézőivel. Kovács Patrícia lánya Hanna Lujza még csak 12 éves, így még éppen csak kiskamasznak mondható, de a sztáranyuka előre tarthat a következő évektől, ha kicsit is rá hasonlít. Ő ugyanis igazán élelmes gyerekként, még saját bizniszbe is belefogott az iskolai falain belül, hogy kiegészítse a zsebpénzét.
„Gimiben, amikor még nem voltam magántanuló, mert az utolsó két évet már úgy jártam, volt egy olyan korszak, amikor kiderült, hogy rendkívül jól tudom hamisítani az aláírásokat, mert nagyon jó volt a kézügyességem” – vágott bele a mesélésbe mosolyogva.
Szóval az osztálytársaim szüleinek az írását, illetve nyilván a sajátjaimét is, nagyon jól le tudtam másolni, ezért nekem akkoriban egy rendszeres bevételi forrás volt, hogy hamisítottam egy-két felmentést a testnevelés óra alól
– vallotta be nevetve.

Kovács Patrícia nehéz időszakon van túl
A színésznőnek azóta is felemás a kapcsolata a sporttal, igaz ez nem a tesi órák elmulasztása miatt alakult ki, jelenleg egészségügyi probléma nehezíti a dolgát.
„Talpi bőnye gyulladással szenvedek január óta, ami azt jelenti, hogy a kötőszövet a lábboltozaton folyamatos gyulladásban van. Úgyhogy nagyon nem mindegy, hogy milyen cipőben sportolok, vagy csak egyáltalán miben járok, miben vagyok otthon” – árulta el Patrícia.
Most egy táncos darabot próbáltam, amikor ez kijött, de nem attól alakult ki, hanem már egy ideje voltak problémák a lábammal. Ott a sok táncpróba alatt gyógyszerekkel, krémekkel, gyógytornával és masszázzsal lehetett ezen segíteni, de bevallom nehéz fél éven vagyok túl
– mesélte.
Szerencsére azóta már sokkal jobban van, és a magánéletben is megtalálta a helyét, nemrég derült ki ugyanis, hogy Kovács Patrícia új párja Medveczky Balázs mellett találta meg a boldogságot.






