
Hal a tortán: Szabó Kitti burkoltan csalással vádolja Emiliót?
A két sztár viszonya nem éppen felhőtlen az elmúlt napokban, hiszen Emilio nem igazán rejtegette, hogy nem jött be neki Kitti menüje. Ezen a színésznő igencsak megsértődött, meg is érkezett a válasza. Lehet, hogy balhé lesz a Hal a tortán szereplői között?
Hétfőn indult a Hal a tortán 2025-ös évada, de úgy tűnik, máris kezdenek elszabadulni az indulatok. Az első héten „A diéta bajnokaiként” emlegetett sztárok mérik össze főzőtudásukat. Az első két napon Emilio és Szabó Kitti bizonyíthattak, akik között némi ellentét alakult ki. A színésznő komolyan megsértődött az énekesre, burkoltan üzent is neki azzal kapcsolatban, hogy szerinte nem éppen fair módon versenyez.

A Hal a tortán új évadának első hetét Emilio és Tina indították, igaz a zenész feleségének csak segítőként kellett volna jelen lennie, mégis magára vállalta a munka oroszlánrészét. Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis a társaság többi tagját olyan ínycsiklandó ételekkel teli asztal várta, ami másnál még ünnepekkor sem szokás. A házaspár azt is elárulta, hogy a kacsacombok készítése sous vide technikával 48 óráig tartott, míg a húsleves is egy napon át főtt, a többi isteni ételről nem is beszélve. Ezek után kimondhatjuk, Emilio családja valóban kitett magáért, bár nem épp ez volt a feladat, ezt nehezményezte Szabó Kitti is.
A Hal a tortán második napján alakult ki a feszültség
Szabó Kitti nagyon jól érezte magát az első napon, így nem csoda, hogy szinte rettegve vágott bele a saját menüjének elkészítésébe. Azzal persze tisztában volt, hogy korántsem annyira profi házasszony, mint Emilio felesége, Tina, de annál lelkesebben próbált vendégei kedvére tenni, több-kevesebb sikerrel. A zenész ugyanis végig fintorgott a vacsora alatt, mindenben talált kivetnivalót, pedig volt olyan fogás, amibe épphogy csak belekóstolt. Ez még a csapat többi tagjának, Silka Ágnesnek, Király Viktornak és Singh Vikinek is feltűnt, nem hogy a házigazdának, aki érthető módon meg is sértődött.
Szabó Kitti szerint Emilio lakomája nem felelt meg a szabályoknak
A vegyes érzelmekkel teli este után a fiatal sztáranyuka úgy érezte, posztban kell kiöntenie a lelkét, amiben egy beszólást is megengedett magának, utalva arra, hogy nem volt éppen fair play, amit legnagyobb kritikusa csinált.
Lement az én estém a Hal a tortánban, megmondom őszintén, az este végére nagyon elfáradtam, ugyanakkor végre megkönnyebbültem, én innentől már csak vacsoravendég leszek a többieknél. Nagyon hálás vagyok apukámnak, hogy ennyit segített nekem és hogy ilyen jól össze tudtunk dolgozni. Mi tényleg mindent a megadott időkeretben készítettünk el, azt gondolom, inkább több mint kevesebb sikerrel!
– írta Szabó Kitti Instagram-oldalán, utalva az Emiliónál két napon át készülő ételekre.
„Egy biztos, aki hasonlóan szereti a sósat az édessel keverni, annak nagyon ízlett a menü, biztosan el fogom még készíteni máskor is, max egy picit finomhangolok rajta” – tette még hozzá.






