RETRO RÁDIÓ

Gelencsér Timi: "Felmerült, hogy egyedül nekem nincs diplomám, akkor hiányérzetem lett"

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 07. 28. 12:00

Három év alatt rengeteg minden történt az egykori szépségkirálynő életében – és most újabb mérföldkőhöz érkezett. Gelencsér Timi hivatalosan is diplomás nő lett, emellett pedig az élet folyamatos kihívások elé állítja, ugyanis vőlegényével jelenleg is építkeznek. A részletekről a Ripost-nak mesélt.

Gelencsér Timi hivatalosan is diplomás nő lett – a szépségkirálynőből lett műsorvezető három év kőkemény tanulás után kézhez kapta az oklevelét. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett, ráadásul levelező tagozaton, munka mellett. Nem volt könnyű, de Timi bebizonyította: akaraterővel és kitartással bármit el lehet érni. Korábban is elmondta: nem azért jelentkezett az egyetemre, mert feltétlenül szüksége van a diplomára, hanem saját magának akart bizonyítani.

Gelencsér Timi lediplomázott
Gelencsér Timi lediplomázott (Fotó: Markovics Gábor)

Megszerezte a diplomáját

„28 évesen kezdtem el az egyetemet, és akkor arra gondoltam: »Úristen, három év, milyen sok! Harmincegy leszek, mire végzek – és ez mennyire ijesztő, milyen sok idő!« De az a helyzet, hogy ez a három év tényleg egy szempillantás alatt elrepült"– kezdte az egykori szépségkirálynő.
Nem is csoda, hogy ennyire sűrű volt az élete, hiszen a tanulás mellett folyamatosan dolgozott, műsorokat vezetett, utazott és forgatásokon vett részt – így sokszor nem volt egyszerű megoldania, hogy az órákra is be tudjon járni.

Rengeteget dolgoztam mellette. Nagyon jó érzés, hogy sikerült megcsinálnom és nem kellett halasztanom.

„Elárulom, hogy sokszor nem volt biztos, hogy a hétvégi műsorok miatt tudom-e teljesíteni az órákra járást, mivel minden tantárgyhoz minimum 50%-os jelenlét kellett. Mindig próbáltam a tanárokkal egyeztetni, hogy négy óra helyett csak két órát tudok maradni, alá tudják-e így is írni a jelenlétemet. Volt, hogy emiatt plusz beadandót kellett csinálnom. Úgy voltam vele: valamit valamiért. Nagyon boldog vagyok, hogy végigcsináltam. Jól éreztem magam, sokat tanultam, jó volt a csoportunk, barátokat szereztem, és végre elmondhatom: van diplomám. Biztosan hiányozni fog az egyetemi közeg, mert szerettem ott lenni, szerettem az oktatókat hallgatni, élveztem a tanulást. De most jól fog esni egy kis pihenés, és hogy nem kell stresszelnem azon, mikor maradok le a Neptunban egy jelentkezésről, mit nem adtam le, mi a tárgyfelvétel határideje

– részletezte.


Tímea sosem tagadta: a diploma nem volt szakmai elvárás, sokkal inkább önmagának akarta bizonyítani, hogy képes végigcsinálni.

„Nagyon érdekes, mert amikor érettségiztem, akkor még fogalmam sem volt, mit szeretnék csinálni az életben. Nem volt konkrét célom sem szakmával, sem egyetemmel kapcsolatban. Végül beadtam a jelentkezésem turizmus-vendéglátás szakra – fel is vettek –, de sosem kezdtem el, mert nem éreztem hozzá motivációt. Eltelt pár év, aztán három évvel ezelőtt, amikor már nem volt Exatlon, eszembe jutott, hogy most már meg tudnám csinálni az egyetemet, mert itthon vagyok.”

Egy ponton elengedtem ezt az álmot, de amikor a családban felmerült, hogy egyedül nekem nincs diplomám, akkor hiányérzetem lett. Magamnak is bizonyítani akartam, szerettem volna megtapasztalni az egyetemi életet. Akkor eldöntöttem: vágjunk bele. Felesleges lett volna tovább várni, mindig lesz munka – ezért is választottam a levelező képzést, hogy mellette dolgozni tudjak. Így visszanézve örülök, hogy belevágtam

– árulta el.

A Hell Boxing Kings hatalmas mérföldkő volt a karrierjében

A Hell Boxing Kings című sportműsorban debütált női műsorvezetőként, méghozzá Szujó Zoltán oldalán.
"Szujó Zolival együtt vezetni a műsort hatalmas élmény volt, nagyon hálás vagyok neki. Rengeteget segített, nagyon támogató volt. A végére annyira összeszoktunk, hogy ha én kihagytam valamit a konferálásból, ő pótolta, és fordítva. Nagyon figyeltünk egymásra. Sokat tanultam tőle, különösen azt, ahogy a közönséggel kommunikál. Minden adás előtt lement a nézőkhöz, beszélgetett velük 5-10 percet, elmondta, mi lesz az adásban, viccelt, sporthíreket mesélt. Ilyet máshol még nem láttam. Ez volt az első igazán nagy show, amiben női műsorvezetőként képernyőre kerültem – és szerettem volna jól teljesíteni. Sokat készültem, és úgy érzem, sikerült. Jól éreztem magam, és nekem ez mindig jó jel”– magyarázta.

Gelencsér Timi diploma után házépítésbe fogott

Vőlegényével közösen vágtak bele egy minden szempontból embert próbáló vállalkozásba: saját házat építenek és reméli, hogy hamarosan már be is tudnak költözni a lakásukba.

Ez most az első számú napi feladat. Muszáj hajtani, mert az albérletünk eladó, és ha eladják, akkor mennünk kell. Már nem szeretnénk egy újabb ideiglenes helyre költözni – a házba akarunk menni. Jól haladunk, hétfőn jönnek a kőművesek, augusztusban indul a villanyszerelés és vízszerelés. Mostanra állt össze a csapat, reméljük, augusztusban felgyorsulnak a dolgok. Eddig csak a tervezés, szervezés, szakember-keresés ment – nem is gondoltam, hogy ennyi időbe telik. Az energiánkat erre szenteljük – az a cél, hogy karácsonykor már az új otthonunkban legyünk

– árulta el.

Jennifer Lopez és a közös kép

Nemrég a világhírű énekesnő, Jennifer Lopez koncertjére is sikerült eljutnia, ami hatalmas élmény volt számára, sőt, még „közös képük” is született.

„A két nővéremmel voltam a koncerten, és óriási élmény volt! Az egyikük azt mondta, hogy számára ez volt élete koncertje – nekem is benne van a top 3-ban. A Coldplay koncert vetekszik vele, az is hidegrázós élmény volt. Hihetetlen volt látni, hogy J.Lo 56 évesen két órán keresztül folyamatosan énekelt, táncolt, kommunikált a közönséggel. A közös kép, amit kiraktam, természetesen nem igazi, Photoshoppal készült. Ez csak egy poén volt, ugyanis többen is kiraktak vele közös képet, ami mind ugyanúgy nézett ki, a háttér fekete, a beállítás ugyanolyan és ez megihletett”– zárta. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.