
Pumped Gabo nem adja fel: „Nagyon csalódott vagyok”
Bár hatalmas lendülettel és lelkesedéssel indult útjára a Gaboland, a várva várt áttörés egyelőre elmaradt. Pumped Gabo neve májusban került újra reflektorfénybe, amikor bemutatta új műsorát és elindította saját platformját.
Pumped Gabo májusban mutatta be legújabb projektjét, a Gabolandet, amely sajátos, szabadtéri bulisorozatként és online műsorként egyszerre kíván szórakoztatni és közösséget építeni. A lelkesedés hatalmas volt: Gabo hónapokat készült az indulásra, és a beharangozó kampány során többször is hangsúlyozta, hogy ez valami új, valami más lesz – egy szabad, laza, közösségi élmény, amelyhez bárki csatlakozhat. Ennek ellenére a várt siker egyelőre elmaradt.

Pumped Gabo nem tagadja, csalódott
Pumped Gabo elmondta, a csatornára eddig mindössze három epizód került fel, a közönség pedig – legalábbis egyelőre – nem kapott rá a formátumra.
Nagyon csalódott vagyok
– nyilatkozta Gabo őszintén. Bár pozitív visszajelzések is érkeztek, különösen a legutóbbi, harmadik rész kapcsán, a csatorna fizetőssé válása után sokan leiratkoztak, így jelenleg mindössze 200 feliratkozó maradt. Ez különösen fájó, hiszen az előfizetés díja csupán alig 1800 forint három hónapra – de úgy tűnik, még ez is soknak bizonyult sokak számára.
A nehézségek ellenére Pumped Gabo Balaton Soundhoz hasonló eseménysorozatot álmodott meg – nem egyetlen hétvégére koncentrálva, hanem mozgó partikkal, amelyek az egész országot bejárják.
„Az egész országban Balaton Sound lesz, ez a cél” – mondja. A projekt spontán jellege ugyan izgalmas, de jelenleg még szervezetlen, hiszen nincs előre kidolgozott programterv, sokszor csak két nappal a buli előtt derül ki, hogy hol lesz a következő állomás. Pumped Gabo Instagram-oldalán többször kiemelte, várja a programhoz csatlakozókat, legyen szó lelkes önkéntesről, bulizni vágyóról, vagy szponzorokról.

Kitartó lelkesedéssel tekint előre
Ennek ellenére sokan támogatják az ötletet. Vannak, akik sátrat, hangtechnikát, ételt vagy italt ajánlanak fel – mindenki hozzátesz valamit, amit tud. Gabo abban bízik, hogy idővel a közösség önmagát fogja eltartani, és a bulik önfinanszírozó módon, szponzorok nélkül is életképesek lesznek. Persze, ha nagyvállalatok beszállnak, az események fizetőssé válhatnak – de ez már más hangulatot hozna.
Bízom benne, hogy jó lesz ez, és az emberek nyitottabbak lesznek. Kommunikációban kell előrelépnünk, több embert kell elérni, és be kell vonni őket. De nem adjuk fel
– zárta gondolatait Gabo. Úgy tűnik, Pumped Gabo neve még sokáig velünk marad, és a Gaboland története csak most kezdődik igazán.






