
Gáspár Zsolti Csutival közösen nem mindennapi dolgot vitt véghez – örülnek a gyerekek
A Farm VIP gazdája már több éve adakozik aktívan. Gáspár Zsolti nemes ügyéhez azonban most több sztár is csatlakozott, többek között Szabó András Csuti.
Nemrégiben még attól volt hangos a sajtó, hogy Gáspár Győző és testvére újból összevesztek. A Farm VIP gazdája azonban sokkal fontosabb dolgokat is véghez vitt az elmúlt időszakban, ugyanis Gáspár Zsolti édesapjával közösen aktívan jótékonykodik, amiben több magyar híresség segít nekik.

Csuti mindenben segít Gáspár Zsoltinak
Édesapám már ezt 30 éve csinálja és mi úgy vagyunk ezzel a dologgal, hogy jobb adni, mint kapni. Mi nem várunk el semmit azért, hogy segítünk ezeknek a gyerekeknek, egyszerűen csak boldogok leszünk attól, hogy örömet szerzünk nekik. De nagyon örülök annak, hogy nem vagyunk egyedül az ügyünkkel, mivel több sztárügyvéd, multicég és hazai sztár is segíti a munkákat. Ilyen például Nagy Noémi vagy Csuti, akik már többedjére osztogattak velünk különféle jóságokat
– kezdte lapunknak Gáspár Zsolti, aki nagyon hálás a hazai sztároknak azért, mert segítik őket ezen ügyben, azonban több celebet is arra buzdít, hogy csatlakozzanak hozzájuk a jótékonykodásban.
Gáspár Zsolti apja nyomdokaiba lépett
A TV2 több műsorában is feltűnő Zsolti gazdát és édesapját nemrégiben a Tények Plusz stábja is elkísérte egy vidéki jótékonykodó útra, ahol a Gáspár fiúk apukája is beszélt a nemes törekvésről:
„Mi anno elkezdtünk dolgozni a feleségemmel és a Jóisten megadta azt, hogy a vállalkozásomban igencsak sikeres lettem. Viszont megfogadtuk azt, hogyha jómódúak leszünk, akkor kiveszünk a vállalkozásból és adunk a szegényeknek. Így nagyon örülök annak, hogy ezt a régi álmomat sikerült megvalósítani” – mesélte idősebb Gáspár Győző a TV2 kamerái előtt.

A Farm VIP gazdája nemes célra használja ismertségét
Gáspár Zsolt édesapja mellett már több éve adakozik országszerte például kisebb-nagyobb tanulmányi intézményekben. Zsoltiék pedig minden évben iskolakezdés előtt tanszerekkel szokták segíteni a nehezebb helyzetbe lévő gyerekeket. Továbbá karácsonykor is igyekeznek ajándékokkal mosolyt csalni az olyan gyerkőcök arcára, akiknek szülei alapvetően nem tehetik meg, hogy meglepjék gyermeküket.
„Nagyon szívesen megyünk jótékonykodni, ahova hívnak minket, de még oda is megyünk, ahova nem hívnak. Már több éve járunk országszerte különféle falvakba, településekre azért, hogy segítsünk hátrányos helyzetű gyerekeknek. Például rengeteg iskolatáskát osztottunk már szét, most nemrég pedig tömérdek csokoládéval örvendeztettük meg a gyerekeket. Viszont most van egy olyan tervünk, hogy 50 településen fogunk létrehozni mosodát, illetve sportolási lehetőségeket is, amivel reméljük sokat tudunk segíteni az ott élőknek” – zárta a beszélgetést Gáspár Zsolti.






