
VV Virág újabb balhéja: azt hitték, csak pózol – helyette megmutatta a félmilliós cipőt
A Való Világ egykori sztárja helyretette a kommentelőket. VV Virág azzal lett megvádolva, hogy nem engedheti meg magának a luxusmárkát, ezért megvillantotta a félmilliós cipőjét.
VV Virág ismét a címlapokra kerülhet, de most nem egy új valóságshow vagy egy viharos párkapcsolat miatt, hanem, mert kemény kritikák érték a TikTokon – egyesek szerint csak beült a Louis Vuitton boltba villogni, de valójában semmit sem vásárolt. Sőt, olyan is akadt, aki azt állította: egy férfi viszi magával vásárolni, de ő maga semmit nem kap. A valóságshow-sztár nem hagyta szó nélkül a bántásokat, és videóban, bizonyítékokat mellékelve osztotta ki a vádaskodókat.

VV Virág komoly vádakat kapott
A kommentelők nem kímélték a Való Világ egykori sztárját:
A pali, aki fizet neki 15 ezret, előtte vesz magának valamit, és viszi magával a rodeszost, de ő nem kap semmit.
– írta egy hozzászóló.
„Bement leülni, de nagy dolog.”
– fogalmazott egy másik TikTok-felhasználó.
A vádak szerint tehát VV Virág csupán egy férfi pénzéből próbál luxuséletet mutatni, miközben valójában nem engedheti meg magának ezt az életszínvonalat. Virág nem sokáig hagyta szó nélkül az esetet egy hosszú TikTok-videóban alaposan kitálalt az egész ügyről.
"Nagyon szép és k*rva kényelmes"
Neked nagyon szívesen megmutatom egyébként, mit vettem. Ha már ennyire kíváncsi vagy rá, akkor tessék, tessék: ez egy Louis Vuitton cipő. Itt van bent a kódja, szóval így néz ki a kis lépő. Nagyon szép és k*rva kényelmes.
– szögezte le VV Virág.
De nem csak beszélt róla – meg is mutatta. Cipő, doboz, eredetiséget igazoló papírok. Nulla mellébeszélés, nulla magyarázkodás.
És ha ez nem lett volna elég, VV Virág még elárulta, hogy nem akármilyen kapcsolat fűzi az üzlethez:
"Megint annyira okosak vagytok, hogy semennyire"
„Egy: nem voltam férfival. Kettő: van ismeretségem a Louis üzletben, jóban lettem egy alkalmazottal is. Illetve a Gucciban is van ismeretségem, mert ott is vásároltam már.”
– árulta el VV Virág.
A kijelentés nemcsak cáfolta a sugar daddy-vádakat, hanem világossá tette: nem szorul senkire – se férfire, se támogatásra, se magyarázatra. Vásárol, ha akar, amit akar, amikor akar. És ha valaki kérdőre vonja? Akkor megmutatja a dobozt. Meg a blokkot. Meg a cipőt is.
Végül hozzátette:
„Azt sem tudom, kik vagytok. Irkálgathattok, nem érdekel. Itt a videó bizonyítéknak. Megint annyira okosak voltatok, hogy semennyire.”
– zárta VV Virág.






