
Tóth Gabi a nyarat is együtt tölti Balogh Krisztoferrel
Az énekesnő május közepén döntött úgy, hogy felkarolja az egykori mentortáltját, Balogh Krisztofert, aki nagyon nehéz élethelyzetbe került. Tóth Gabi most komoly döntést hozott, a nyári táborba is magával viszi a fiatal tehetséget.
Balogh Krisztofer a TV2 „Sztárban sztár leszek!” 2021-es évadában tűnt fel, ahol Tóth Gabi csapatának tagjaként vált ismertté. A közelmúltban azonban hajléktalanná vált, és az utcára került, amit nem hagyhatott, így azonnal segítséget nyújtott neki: befogadta otthonába, ahol jelenleg a nappaliban található kanapén alszik. Vélhetően Tóth Gabi párja is megkedvelte a tehetséget.

Tóth Gabi nyári tábora is nyitva áll Krisztofer előtt
Az énekesnő hangsúlyozta, hogy bár szerény körülmények között élnek, fontosnak tartotta, hogy Krisztofernek biztonságos helyet biztosítson. Emellett fellépéseket is szervez neki, és tervei szerint Krisztofer vokalistaként csatlakozik hozzá a koncerteken. Bár az énekesnő gesztusát sokan méltatták, akadtak olyanok is, akik kritizálták, amiért nyilvánosságra hozta a segítségnyújtást. Tóth Gabi erre reagálva elmondta, hogy azért osztotta meg a történetet, hogy másokat is inspiráljon arra, hogy segítsenek embertársaikon. Az énekesnő most pedig újabb bizonyosságot tesz afelől, hogy mennyire komolyan gondolja Krisztofer mentorálását: magával viszi a nyári tánctáborukba is.
Tóth Gabi Instagram oldalán jelentette be a nagy hírt:
Krisztoferrel sokat beszélgettünk és igazából rájöttünk, hogy nekünk nagy egy a ritmusunk és összetartozunk. Nem véletlenül mondom így, ugyanis már tudtok jelentkezni a nyári táborunkba. És az a meglepetésünk, hogy a Krisztofer is velünk fog tartani. És velünk lesz ebben a pár napban. Ő is fog éneket tanítani és lehet vele beszélgetni, megéri, mert nagyon értékes gondolatai vannak






