RETRO RÁDIÓ

Molnár Anikó új szakmát választott

Zs.
Szerző
Zs.
Létrehozva2025. 05. 21. 10:30

Az egykori Nagy Ő-ről most derült ki, hogy nem csak a sminktetoválásban és az erotikus tartalmak készítésében tehetséges, hanem valami másban is. Molnár Anikó olyan különlegesen dizájnolta meg a kocsiját, hogy arra még az autós szakma is felkapta a fejét.

Molnár Anikó világ életében imádta a különleges és bivalyerős autókat, különösen a Land Rover Evoque modellért rajong. Először 2010-2011 körül figyelt fel erre a luxusterepjáróra, amikor az Egyesült Államokban élt. Az álma akkor vált valóra, amikor 2024 elején megvásárolta a vágyott járművet, ráadásul kabrió változatban, amely nagyon ritka és amit egy németországi hirdetésben talált meg. Az autó ára körülbelül 14–15 millió forint volt, amit saját bevallása szerint nehezen tudott előteremteni. Bár jelentős bevételre tett szert az OnlyFans platformon keresztül, ahol 2023 februárjában indította el a felnőtt tartalmakat kínáló oldalát, hangsúlyozta, hogy nem vált milliárdossá, és az autó megvásárlása komoly anyagi erőfeszítést igényelt tőle. De még ez sem állította meg, mindenképpen magáénak akarta tudni a járgányt. 

Molnár Anikó
Molnár Anikó kocsi imádata nem titok Fotó: Polyák Attila

Molnár Anikó autója nagyon különleges

Friss dzsip tulajdonosként pedig nem sokat teketóriázott, felkutatott minden olyan díszítő elemet, amit csak lehetett, és persze mindet fel is dobta a kocsijára. Így lett plusz belső LED világítás, a gumikon kövekkel kirakott szelepsapkák, az utastérben szintén csillogó apróköves betétek... A plusz díszítések olyan jól mutatnak egyben, hogy az autóra egy szakmai csapat is felfigyelt, és a Totalcaron be is mutatták a különleges járgányt. 

32 éve vezetek balesetmentesen. Az első autóm egy WV Golf GTI volt, aztán egy kis Polski, aztán egy Honda Civic, majd egy évig egy 5 literes Ford Mustanggal jártam, igazából akkor szerelmesedtem bele a cabriokba. Azután sajnos sokáig nem volt lehetőségem nyitott kocsikkal járni, de nagyon vágytam rá. Sok-sok év után jött egy 307-es CC Peugeot, amit nagyon szerettem, majd egy 308-as CC jött. Nekem az a fontos egy autóban, hogy szeressek ülni benne, nagyon sokat vezetek, ez a prioritás számomra. Ez a mostani autóm pedig igazi szerelem, amit egyébként a saját szórakoztatásomra díszítettem ki.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.