
Aggódni kezdtek a rajongók: 34 évesen végrendeletet írt a TV2 sztárja
A Kőgazdag Fiatalok sztárja, Dulin Metta alaposan ráijesztett a rajongóira, amikor megosztotta, hogy mindössze 34 évesen elkészítette a végrendeletét. Kőgazdag Metta lapunknak most őszintén mesélt a furcsa döntés okáról.
Dulin Metta a Kőgazdag Fiatalok és A Nagy Ő szereplőjeként vált ismertté, és saját közösségi oldalain azóta is rengetegen követik az életét. A Kőgazdag Metta néven is elhíresült szőkeség nemrég igencsak aggasztó fotót osztott meg, kiderült, hogy végrendeletet írt. Az influenszer rajongói azonnal megrémültek, de ő tiszta vizet öntött a pohárba.

Metta mindenkit megnyugtatott, nem küzd semmilyen súlyos betegséggel, egyszerűen csak igyekszik előrelátó lenni.
„Az az igazság, hogy már nagyon régóta létrehoztam egy bejegyzést a naptáramban a végrendelet miatt, de folyton csak tologattam, pedig abszolút nem jellemző rám a halogatás. Szóval ezt már tényleg jó ideje terveztem, de nem azért, mert azt érzem, hogy baj van, vagy meg akarnék halni, csak egészen egyszerűen azt gondolom, hogy ha bármi történik velem, akkor sokkal egyszerűbb azoknak, akiket itt hagyok, ha rendezve vannak a dolgok” – kezdte.
Tihanyban élek, nagyon sokszor van Budapesten dolgom, így sokat járok az M7-es autópályán, és nap mint nap látom, hogy mekkora balesetek vannak. Nyilván nem élek félelemben, de azt gondolom, hogy bármikor történhet velem is valami, ami miatt jobb előre gondolkodni, mert szeretem, ha rendben vannak a dolgok
– mesélte.
Kőgazdag Metta családja és barátai pozitívan fogadták a hírt
A szőkeség azt is elárulta, hogyan reagáltak azok, akiket beavatott ebbe a tervébe.
„Néhány embert, akik örökölnek, felhívtam, amikor írtam, mert úgy gondoltam, hogy tisztább, ha benne vannak bizonyos adataik is, hogy ne lehessen kérdéses kiről van szó. És bár meg voltak lepődve, de pozitívak voltak a visszajelzések, persze nem amiatt, hogy belekerülnek, hanem, hogy milyen jó ötlet előre gondolkodni” – árulta el.

Dulin Metta édesapja is kézzel írta a végrendeletét
A csinos celeb azt is elárulta, hogy mi minden kell ahhoz, hogy valaki végrendeletet készíthessen.
A magyar törvények szerint nem szükséges ügyvédnél intézni ezt a dolgot. Ha valaki a saját kézírásával, olvashatóan persze, dátumozva, aláírva elkészíti ezt, az már bizonyító erejű. Nekem nagyon régen meghalt az édesapám, és az ő végrendelete is egy ilyen papír volt. Nem kell ezt túlgondolni
– magyarázta.
Kiderült, kinél van Kőgazdag Metta végrendelete
A Kőgazdag Fiatalok szereplője ebben is nagyon logikusan gondolkodik, és elárulta, nem az otthoni fiók mélyére rejti a fontos iratot.
„Butaság lenne, ha én tárolnám, hiszen ha velem történik valami, akkor én már nem tudom elővenni. Ezért úgy döntöttem, hogy mindenki, akit örökösömként jelöltem meg, kap belőle egy csodálatos eredeti kézzel írott példányt, rózsaszín papíron, amit nyilván nem muszáj széfben tartani, a ruhásszekrényben is lehet, a pólók alatt, a lényeg, hogy mindenki tudja, hova tette” – mondta.






